Idén saját produkcióval rukkol elő a karneválszínházra a szombathelyi Weöres Sándor Színház Az Asszonyfarsang címet viselő előadásra néhány nap múlva már jegyet is lehet venni.
34 A kormány törölte a szombathelyi északkeleti elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi megépítését is Lázár János viszont válogathat a most kidobott tervekből, amire rámutat, az elkészül.
7 A 250 éves szombathelyi megyeháza is az államé A tíz évvel ezelőtti államosításkor írták át a nemzeti vagyonkezelő nevére az értékes épületet.
Nem lesz új Duna-híd Győrben, leállnak a nagy útfejlesztések Részletes listát tettek közzé a leállított állami fejlesztésekről, megnéztük, mi az, ami érinti Vas megyét.
6 Mészáros Lőrinc cége hárommiliárdért újítaná fel a szombathelyi megyeházát, de most ez is elmarad Az állami takarékoskodás miatt csúszik a felújítás.
6 Mészáros Lőrinc cége újítja fel a szombathelyi megyeházát A ZÁÉV Építőipari Zrt. nettó 3 milliárd 134 millió forintért végezheti el a munkát.
19 45 milliárd forint uniós támogatás érkezik Vas megyébe a következő hét évben Szombathely a program kiemelt kedvezményezettje - hangzott el pénteken a megyeházán.
2 Horváth József atya és Schneider Ferenc főorvos lett az Év Vasi Embere A díjakat a megyeházán adták át, szűk körben.
25 Politikai oldalakon átívelő Trianon-megemlékezések Szombathelyen Élőben jelentkezünk a Berzsenyi térről.
Programajánló a hétvégére: Tinódi emléknap, Honeybeast koncert, farsang, természetfotó kiállítás és SuperBowl Ki szeretnél mozdulni, de nem tudod még, hogy mit csinálnál? Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek lesznek most hétvégén Vas megyében!
Ne ijedjen meg, ha egy rakás tűzoltót lát a szombathelyi megyeházánál Már két napja ez a helyzet és még holnap is megjelennek. A katasztrófavédelem elárulta, hogy miért.
A szociális ágazat legjobbjainak adtak át elismeréseket a szombathelyi megyeházán Puskás Tivadar volt polgármesternek megköszönték a két önkormányzati cikluson keresztül tartó segítségét.
1 És most akkor képzelje el, hogy két férfi bemegy ebbe a mosdóba ügyet intézni Építészeti bravúr a szombathelyi Kormányhivatalban.
2 21 milliárd forintnyi uniós támogatásból fejleszthet Vas megye A 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban kapnak ennyit a vasi beruházások.
Veszélyben a strucc a Megyeháza homlokzatán Az időjárás megkezdte az épületen található Vas megye címert. Már a napokban nekiállnak a madármentésnek.
4 Ezek az új értékek Vas megyében Azt tudták, hogy Vas megyei értékeknek (kultúra, gasztronómia, építészet) van Értéktár Bizottsága?
2 Városi legenda: Ezek el akarnak titkolni valamit!? A Megyeháza és a Bagolyvár közi titkos alagút annyira titkos, hogy meg sem nézhetjük. De mi átlátunk a szitán.
1 Ők kaptak kitüntetést a Vas megyei önkormányzattól Több mint hetvenen vehettek át elismerést március 15. alkalmából. Mutatjuk a névsort.
10 Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2 Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5 Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2 Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3 Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2 Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.