Mint ismeretes a hét végén a Haladás kénytelen volt búcsút venni az első osztálytól, mégpedig nem is akármilyen körülmények között. Talán fel sem tűnne az embernek az ilyesmi - vagy ha igen, akkor gyorsan feledésbe merülne -, ha nem kapná el az az érzés, hogy "mintha én már láttam volna ilyet valahol".

A kilencvenes évek elején kiesési rangadót játszott a Vasas Szegeden. Szintén a bíró döntötte el, melyik csapat maradhat és melyik nem. Félreértés ne essék, én nem szándékos ítélethozatalról beszélek, csak arról, hogy milyen alapon van egy fővárosi nagymúltú csapatnak igazságtalan előnye a vidékiekkel szemben. Én azt hittem a sportban a jobbik győz. Lehet, hogy naív vagyok? A dolgok ezt igazolják.
razersoft_KUKAC_freemail_PONT_hu
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!