A hidegháború vége - avagy a baljós árnyak 1988

Mi hétköznapi emberek nem gondolnánk, hogy a nagy történelmi egyezségek, megállapodások az emberiség legnagyobb igazságtalanságait takarják. Fellelhetők az emberiség alantas emberiség elleni bűntettei, melyeket a területszerzés és a kizsákmányolás jellemez. Bush és Gorbacsov két olyan társadalomnak a vezető politikusai voltak 1988-ban mely társadalmak történelme emberiség elleni bűntettekkel terhelt. Az USA az emberiség egy részét azért irtotta ki, mert a területére élettérként ő maga tartott igényt. A kiirtott Észak­- amerikai indiánok megmaradt kis hányada ma is emberi jogaitól megfosztva tengeti életét, saját szülőföldjén. Az USA a rasszizmus modern törvénybe foglalt fenntartója volt nem is olyan régen, az 1960-as évek végéig néger embertársaink nem járhattak egy iskolába, nem ülhettek a buszon egy helyen (csak hátul) és nem szavazhattak a választásokon fehér honfitársaikkal együtt. Ez az értékrend határozta meg 1988-ban a Gorbacsov-Bush paktumot. A Gorbacsov által képviselt sztálinista emberiség-ellenes történelmi értékek csak segítették a két politikus igazságtalan, a két nagy hatalom érdekeinek megfelelő paktum megkötését, A két nagyhatalom között a hideg háborút az tartotta fenn, hogy Amerika szerette volna kelet ­Európát az ellenőrzése alatt tartani. Ám a Szovjetunió még atomháborút is képes lett volna vívni, csakhogy a kizsákmányolást fenntarthassa a Kelet-Európai országokban.

A hidegháború azért ért véget, mert a két nagyhatalom 1988-ban a Szovjetunióban a legkisebb rosszat választotta, nem az atomháborút, hanem a megegyezést: a Gorbacsov-Bush Paktum átadja a területet az Egyesült Államoknak Magyarországon, A Szovjetunió pedig fenntarthatja a kizsákmányolást.
1989-ben Németh Miklóst felszólítja a szovjet vezetés, hogy Magyarország termeljen dollárt számára, valamint a második világháborús szerepe miatt Magyarországnak megtiltják a gazdasági fejlődést.

1994-ben Horn hatalomra kerülése napján a tv l-ben kijelenti, hagy a magyar gazdaság kényszerpályán van, ezért nem fejlődhet. Orbán Viktor 2002. februárjában kijelenti a tv-ben, hogy a magyar népnek történelmi adóssága van, ezért gazdaságilag nem fejlődhet.
A jaltai retorziós megállapodás is igazságtalan, hiszen a két háborús főbűnös jutalomban részesült: Németország és a Szovjetunió. 1945 után Németország nagy _része NSZK címén a világ egyik legnagyobb jóléti társadalma volt, de nem maradt el az NDK sem sokkal tőle. A Szovjetunió hatalma révén fel sem kerül az őt jogosan megillető vádlottak padjára, így eljátszhatta az áldozat szerepét. A történelmi tények szerint Hitler és Sztálin közösen kezdik meg az emberiség elleni bűntetteiket.(Molotov-Ribbentrof Paktum). Az első általuk lemészárolt áldozat Lengyelország. Arról csak kizárólag ők tehetnek, hogy 1942-ben a hitlerista sztálinizmus a saját "farkába" harapott, A két főbűnöshőz képest 1945 után Magyarországot aránytalanul büntették; de gyenge hatalomként nem tudott mást tenni, mint tudomásul venni.

Az 1988-as Bush-Gorbacsov Paktum egyes elemei kimerítik az emberiség elleni bűntettek több paragrafusát is. Ezért nem beszélnek róla és az eltusolására hatalmas pszichológiai színjátékot vetnek be. 1988-ban az oroszok utasítást adnak az MSZMP-nek, hogy hozzanak létre megbízható elemekből hat pártot, melyekkel a kizsákmányolást és a gazdasági fejlődés visszatartását biztosíthatják...
Grósz Károly halála előtt 4 órás interjút adott a MTV 1 -nek A riportot a Kossuth Rádió 168 óra című műsorában sugározták temetése napján. Három percet lejátszottak, melyben az alábbiak is elhangzottak:
Nika György: Az isten nem mossa le magukról, hogy maguk csinálták a pártokat: Grósz Károly : De mi ezt soha nem is tagadtuk.
(Az interjút a hat párt 30 évre betiltotta)

2001. július 28-án a Népszabadság tudósít, hogy a Fideszt Berecz János KB-titkár létrehozta. A cikkben olvasható, hogy Stumpf már akkor MSZMP tag volt valamint apósa, Horváth István, Kádár János belügyminisztere volt.

Orbán Viktor is hasonló csemete. 1989-ban szintén egy Kádár miniszter vezetésével (Pozsgai) Lakitelken alakult meg az MDF. Azóta számos tagjáról kiderült; hogy 3/3-as ügynök volt. A hat párt egymással való látszat ellenségeskedéssel vezeti félre a népet. Orbán Viktor a legtragikomikusabb kommunista megbízott. 1989-ben Nagy Imre temetése napján kijelenti, hogy az is bűnös volt, aki hallgatott a Kádár rendszerben. 1998-as hatalomrákerülésekor a Fidesz kormányt joggal nevezhettük volna polgári kommunista kormánynak; ugyanis a Fidesz kormány 95%-a állt MSZMP-sekből és munkásőrökből.

Orbán Viktor 2002 után is kapott feladatot a hat párttól, mivel Medgyessy már többször szerepel a rendszer váltás színpadán, kevés sikerrel. Félő, hogy a nép az utcára megy. Azért, hogy az eseményeket a kezükben tarthassák Orbán kijelenti, hogy a nemzeti érzelműek jelentkezzenek nála címmel, telefonszámmal, hogy aztán besúgassa őket. Ha pedig már utcán vannak a kommunista Orbán irányítsa a fejleményeket. Ezt már a KGB egyszer eljátszotta Lengyelországban a Gdanszki hajógyárba a fellázadt munkások élére egy 3/3-as   ügynököt, Lekvallenszát állították. Az eredmény:8 évig a sztálinista-terrorista Jeruzelski és Valensza uralkodott. Orbán Viktor egy feszültség-elhárító kommunista megbízott.

A hat párt néphez való viszonya katasztrofális a mai napig.
Miközben a nép a túlélésért küzd a hat párt meglopta, kirabolta.
A TV2 1999 tavaszán Lezsák Sándort faggatta a Postabankkal kapcsolatban. Lezsák mérges lett és azt válaszolta: tudja mit, amikor felvettem a 40 milliót már tudtam, hogy nem fogom visszafizetni. Közben az ország több mint kétszázezer gyermeke éhezik. A kórházak és a szociálpolitika nem működik.

Erdélyi László
9700 Szombathely
Thököly u. 30.
Tel.: 06-70-238-48-20

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény