Baljós árnyak 1987-1990-2030 - Olvasói levél

2002. június 07-én a Nyugat.hu című elektronikus lapban megjelent írásom folytatásaként írom.

Az 1988 Gorbacsov-Bush Paktum Magyarországot és Kelet-Európát az Oroszország gazdasági rabszolgájává tette. A Paktum jelentős kitétele volt, hogy a Kelet-Európai országokban és Magyarországon a sztálinista emberiség-elleni bűntettek miatt egy volt sztálinista bűnözőt (MSZMP) sem lehet felelősségre vonni, a polgári lakosság elleni elkövetett bűntetteik miatt.

2002. június 23-án (vasárnap) az MTV1 "Hét" c. műsorában a diktatúrában szolgálatot teljesítő alezredes elmondta, hogy az összes kommunista ügynök 3/1, 3/2, 3/3 stb. ügynökirat-másolatait a Szovjetunió 1987-től 1990-ig a Szovjetunióba szállíttatta. Az alezredes szavait idézem "..., hogy ott folytathassák, ahol abba sem hagyták ...". Erre azért volt szükségük, hogy ügynökeiken keresztül az országot a kezükbe tarthassák és irányíthassák.

Grósz Károly a vele készült 4 órás interjúban elismerte, hogy Kádár János, Grósz Károly, Németh Miklós hozták létre a hat pártot MSZMP-sekből, a diktatúra ügynökeiből és azok gyermekeiből. A rendszerváltás után a hat párt úgy egyezett meg, hogy az ügynökökre terelik a gyanút, mintha ők nagyobb veszélyt jelentenének a polgárokra, mint a volt MSZMP-s vezetők. Le kell szögezni, az ügynökök kevésbé voltak bűnösök, mint az akkori MSZMP-s terrorista vezetők, mivel ha ők besúgtak valakit, azzal kevesebb kárt okoztak, mint az a terrorista MSZMP-s, aki az egész országot terrorizálta, fogadta a 3/3-as ügynökjelentéseket és a szankciókat ennek alapján Ő hozta meg. Ilyen kommunista vezetők voltak a ma is hatalmon lévő Meggyessy Péter, Csehák Judit, Nagy Sándor stb.

Meggyessy Péterről a közelmúltban kiderült, hogy KGB 3/2-es és 3/3-as ügynök volt. A miniszterelnököket a rendszerváltás óta, a KGB utasítására jelölik a jelenlegi, volt MSZMP-sek. Így kerülhetett Meggyesy Péter miniszterelnök hatalomra. A választásokat bizonyíthatóan évek óta Oroszországban és Magyarországon is csalják és manipulálják.

1987 és 1990 között a hat pártot az MSZMP tisztiszolga és ügynökpártként hozta létre a magyar nép ellen. Az MSZMP egyik terroristája Pozsgai Imre, létrehozta Lakitelken az MDF ügynökpártot, ennek első elnöke természetesen MSZMP-s volt, Bíró Zoltán. Később őt leváltották, mert ő azért mindenre nem volt képes a nép ellen. Ekkor jött a félelmetes Antall József, aki a diktatúrát készenléti állapotba helyezte. Meggyessy Pétert a börtön helyett a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójává tette. A bíróságok, a rendőrségek, közigazgatási hivatalok vezetői csak MSZMP-s pártkatonák lehettek. Így lett a legfelsőbb bíróság elnöke Solt Pál, akiről az egész ország tudta, hogy szintén MSZMP-s pártkatona volt.

Erre jellemző az, hogy folyik az ügynök-botrány Magyarországon Meggyessy Péterrel kapcsolatban, ám Lomniczy Zoltánt Solt Pál helyettesét 2002. június 25-én az ügynök parlament elfogadja legfelsőbb bírósági elnöknek anélkül, hogy a közvéleményt tájékoztatnák arról, hogy Lomniczy Zoltán korábban volt-e ügynök vagy MSZMP-s. A hat ügynökpárt nagyon jól tudja, hogy úgy mint Solt Pál, Lomniczy Zoltán sem különbözhet Meggyessy Péter, Horn Gyula, Solt Pál múltjától. Gyakorlatilag, a parlament eljárása alapján Lomniczy Úr múltja átvilágítva nem volt. Antall József 1990-től 1994-ig jelentős iratokat semmisített meg az ügynökökről és egyéb más terrorista személyekről.

Meggyessy Péter személye az oroszoknak éppen megfelelt, hiszen a magyar népről mindig tiszteletlenül beszélt és terrorisztikus módon 1988-ban Kádár miniszterelnök-helyetteseként a televízióban kijelentette, a magyar nép terhelhetősége végtelen.

A magyar nép tragédiája az, hogy a hat pártban nincs egy igazi magyar ember, aki a magyar nép érdekeit maximálisan képviselné. A hat pártban a sztálinizmus szellemi morzsáin nevelkedett ügynökök foglalnak helyet. Példaként említem Orbánt Viktor apja MSZMP-s párttitkár volt, Ő maga pedig KISZ-titkár volt. Jelenleg a KGB utasítására Orbán Viktort a médiák a nemzet jövőbeni vezetőjévé sulykolják be a magyar nép tudatába, azért hogy a Meggyessy terror után (ami 2006-ban fog véget érni) újra Orbánra szavazzanak.

A magyar polgárok tragédiájáért az Amerikai Egyesült Államok értékrendszere és politikai befolyása éppúgy felelős, mint az Európai Unió. 2002. júniusában az EU elfogadta azt a küldöttséget, amelyet Tabajdi Csaba volt MSZMP-s kádár-ügynök vezetett a hat párt ügynökeivel együtt. A magyar média a volt MSZMP kezében van, a tévé csatorna igazgatói (pl. TV2 jelenlegi igazgatója, Pintér Dezső a Kádár-rendszer terrorista újságírója volt). Az újságoknál bőven találhatunk ilyen igazgatókat, vagy főszerkesztőket.

1987-től a KGB utasítására az MDF megkezdte a magyar romák kiirtását és terrorizálását, mivel Oroszországban is szélsőjobboldali politikát választott a sztálinista vezetés.

1998-ban Meggyessy Péter, amikor a pénzügyminiszteri posztról távozott fenyegetően kijelentette, hogy még 30 évig itt leszünk.

A magyar nép 1945 óta a sztálinista terroristáktól megfélemlítésben és alattomos terrorizálás közepette kénytelen tűrni létét.

Az EU is a magyar nép mostani állapotának megtartásában érdekelt. Az EU-nak 1987-től a csatlakozás napjáig EU-s ombudsmanokat kellett volna a Kelet-Európai országba helyezni, akik folyamatosan tájékoztatják az Uniót a magyar nép ellen és a Kelet-Európai országok népei ellen a sztálinista, kommunista ügynökök milyen bűncselekményeket követnek el. Félelmetes az a gondolat, hogy ők ezt tudják. És azt is tudják, hogy a nép önmagáért nem tud semmit tenni. Ezért inkább a terrorista ügynököket diplomatáknak tüntetik fel és velük tárgyalnak.

Mivel a magyar népnek el kell viselni az indokolatlan terrorizálást, emberi jogaitól való megfosztását ezért tisztelettel megkérem az Európa Unió vezetőit, hogy küldjenek állandó tartózkodásra emberjogi biztosokat, akik felmérik a magyar társadalom emberjogi helyzetét, és panasszal fordulhat hozzájuk minden magyar állampolgár. Ebből lehet megtudni ugyanis, hogyan áll Magyarország emberjogi helyzete. Elméleti kutatásaimból arra a következtetésre jutottam, hogy a diktatúrát a társadalom inkább elfogadja, minthogy fel merne lépni ellene.

Amennyiben Magyarország csatlakozik az Unióhoz, amit a terroristák Meggyessy Péter, Orbán Viktor nagyon szeretnének, akkor az össz emberiség emberjogi kultúrája jelentősen elértéktelenedik és a jövőre nézve az emberiség ilyen értékek mentén szocializálódik.

Erdélyi László
Szhely, Thököly u. 30.
Tel.: (06-30)281-1015, (06-70)238-4820

Vonatkozó olvasói levél:
A hidegháború vége - avagy a baljós árnyak 1988

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény