Baljós árnyak 3. 1945-1987-2030

1987-től az MSZMP saját szolgálatára hat pártot hozott létre. Ennek a hat pártnak az MSZMP és az MSZP által meghatározott feladata, hogy a sztalinista rendszerváltást látszatra polgári értékekkel jelenítse meg.

2002-ben a választások előtt az MSZP utasítására az intézmények élére a FIDESZ visszahelyezte a volt párttitkárokat. Az országban működő közgyűlések városi párttitkárokat tüntettek ki (Szombathelyen Horváth Lajos párttitkárt).

A Medgyessy kormányban két központi bizottsági titkár van. Gyakorlatilag, amennyire lehetett a FIDESZ segítségével visszaállították a Kádár-rendszert. A médiát az MSZP még inkább magáévá tette. A Pintér Dezső által vezetett kereskedelmi TV2 a nemzeti színű logója helyett most egy vörös 2-es került.
A sportágak élére a FIDESZ választások előtt 6 hónappal visszahelyezte a Kádár-rendszer sportvezetőit. A súlyemelő szövetség élére került a kádárizmusban is ugyanezt a szerepet betöltő Alján Tamás, Csötönyi Sándor pedig az ökölvívó szövetség élére. Ha egyszer Magyarország szabad lesz és ki lehet mondani, hogy kik voltak azok, akik a magyar nép ellen e legnagyobb bűnt elkövették rangsor szerint a következő nevek fognak szerepelni: Kádár János, Antall József, Orbán Viktor.

A választások előtt az Orbán-kormány tudomására jutott, hogy a magyar nép egy része a Medgyessy kormányra jutása esetén a kommunizmus ellen hatalmas tüntetést kívánnak szervezni. A KGB Orbán Viktornak azt az utasítást adta, hogy kézben tarthassák a lázadókat, a választások után Ő maga játssza el az elégedetlen szerepét és szólítsa fel az országot, hogy alakítsanak polgári köröket és így a kommunista Orbán Viktor irányíthatja az elégedetlen néptömegeket. Az eredeti tüntetők több tízezer fő Budapesten tüntetést rendezett, amelyet a kommunista rendőrség brutális módon széjjelvert. Orbán Viktor a tüntetés után megjelent a MTV1-ben és Balló György kádári terrorista újságíróval beszélgetést színlelve kijelentette, hogy a Budapesten tüntető, a szavazatok újraszámolását követelő és a kommunista Medgyessy kormány távozásáért tüntető tömegekhez semmi közük nincsen, a szavazatokat pedig mindenki vegye tudomásul, mert nem fogják újraszámolni. Ezt Orbán Viktor a polgári körök nevében jelentette ki. Két nap múlva a kádári kommunizmus megsemmisítette a szavazatokat, mivel a választásokat a FIDESZ segítségével elcsalták.

Orbán Viktor a napokban a televízió székháza előtt tüntetést szervezett és álságos módon bírálta a Meddgyessy-kormány sajtó- és egyéb politikáját. Többek között kijelentette, hogy a kommunista Meddgyessy kormány rátette a sajtóra a kezét.
Orbán Viktor külföldön viszont az MSZP-t dicsérő szónoklatokat mond Romániában Tusnádfürdőn kijelentette az ott lévő magyar és külföldi politikusoknak, hogy az MSZP-nek nem jó a politikája, de az MSZP-sek többen vannak, mint a polgári körösök.

Orbán Viktor a magyar nép ellenes, alattomos tevékenysége az alábbiakkal leplezhető le: Orbán Viktor négy évig miniszterelnök volt, akkor a kormányába 95%-ban volt MSZMP-s és 3/3-as ügynököket helyezett el. Kormányfőként az alábbi kijelentéseket is tette: Az MSZP-nek a győzelemre nagy esélyt látok a 2002-es választásokon, továbbá kijelentette, hogy a FIDESZ olyan mély koalícióban gondolkodik, hogy még az MSZP-vel is hajlandó lesz koalícióra lépni. Orbán Viktor a népet megalázó és lealjasító KGB-s ügynöki viselkedése az alábbiakban jellemezhető: visszarendezi a kádári diktatúrát a választások előtt, az intézmények élére a volt párttitkárokat helyezi, majd támogatja a Kádár-kormány még létező elemeinek teljes visszaállítását, amikor pedig ez megtörténik a népet félrevezetve kimegy az utcára tüntetni, ezzel vezetve félre a magyar népet.
Medgyessy Péter helyett a tüntetésen kijelenti, hogy a Medgyessy kormány az idén még nem fogja terrorizálni az országot gazdaságilag, de az elkövetkezendő évekbe várható lesz. Orbán Viktor tüntetése a KGB utasítására történik, hogy 2006-ban újra egy kommunista KGB-ügynökre szavazzon a nép, Orbán Viktor személyére. A KGB utasítására Orbán Viktorról könyvek jelennek meg és azt kívánják besulykolni a magyar nép tudatába, hogy Orbán Viktor a nemzet vezére. Orbán Viktor tetteiben mindig is a kádárizmust és az új sztalinizmust építette, kormányfőként.

Orbán Viktor a helyi MSZP utasítására dolgozott, aki az egyik MSZP utasítás szerint hogy aki a jelenlegi kádárista kommunista rendszert becsmérli, azt Orbán Viktornak kell megsemmisíteni. Kövér László 1999-ben hazaárulóknak nevezte a parlamentben helyet foglaló MSZP-s képviselőket, ezért Orbán Viktor 3 nap múlva, a pártelnöki és a miniszteri beosztásából eltávolítatta Kövért. Így járt Torgyán József is, aki az egyik FKGP-s rendezvényén "Bolsik haza!" kiáltással a televízió kamerákba üvöltötte ezt a szöveget. Orbán Viktor azonnal leváltotta a miniszteri beosztásából és helyette Boros Imre OTP párttitkárt, 3/2, 3/3-as ügynököt helyezte.

Orbán Viktor a magyar nép egy részét teljesen butának nézi, mert a négy éves kormányfői ciklusa után bejelentette, hogy kormányfőként elvégezte mindazt a feladatot, amit el kellett végeznie, és nagyon meg van elégedve a munkájával. Ha mindent elvégzett?, akkor miért megy ki félévvel a választások után tüntetni az utcára, azzal, hogy a média még mindig az MSZP kezében van és veszélyben a sajtószabadság.

Ezzel a négyéves Orbán Viktor kormányfői teendőkkel csak a kádárista MSZP, Orbán Viktor és a KGB lehet elégedett. Orbán Viktor rendkívül rafinált személyiség, amikor kiderült, hogy a kormányában 95%-ban MSZMP-sek vannak, azonnal lemondott a pártelnöki funkciójáról. De amikor nyilvánvalóvá váltak más bűnei szinte mindenhonnan távozott, mégis ő a FIDESZ vezéregyénisége. Hogyan lehet ez? Ezt a csalafinta jelenséget megmagyarázom. Orbán Viktor se nem FIDESZ pártelnök, a FIDESZ-be semmiféle tisztséget nem tölt be, ügynöke viszont a KGB-nek és az MSZP tisztiszolgája.

Mivel ennek a két szervezetnek a megelégedésére dolgozott, gyakorlatilag ő a FIDESZ első embere. A legutóbbi KGB-s és MSZP-s megbízatása Orbán Viktornak az, hogy a helyhatósági választásokon az MSZP-vel szemben esélytelen jelölteket indítson. Így indítsák a szombathelyi helyhatósági választásokon FIDESZ-MDF jelöltjeként Dr. Szabó Gábort, akit a FIDESZ lejáratott nyelvvizsga ügy címén és a pártból kizárták. A város előtt Dr. Szabó Gábort a FIDESZ meggyalázta az MSZP megelégedésére, azért, hogy az MSZP-s képviselőjelölt nyerje a választásokat. A lejáratott Dr. Szabó Gábort indítják Dr. Ipkovich Györggyel szemben.

Ha Dr. Szabó Gábort találták a legalkalmasabbnak erre a posztra, akkor először vissza kellett volna helyezniük a pártba és bocsánatot kellett volna kérniük tőle. De a FIDESZ-KGB-s ügynöki tevékenységébe beletartozik hogy a képviselő jelölteket nem a helyi pártok választhatják ki, hanem a FIDESZ Országos Választmány, melynek elnöke a bíróságilag lopásért elítélt Várhegyi Attila.

Mivel ez a hat párt a KGB és az MSZP ügynöke, ezért a magyar népnek az elkövetkezendő száz évben nincs esélye a szabadságra. A KGB-s hipnózisban nagy szerepet szántak a FIDESZ-nek, amely a nép becsapásában óriási szerepet játszik. Abban, hogy a sztalinizmus a mai napig érintetlen jelentős szerepe van a jelenlegi ellenzéknek is.

Szombathely, 2002. Szeptember 10.

Erdélyi László
Szombathely, Thököly u. 30.
Tel.: (06-70) 238-4820

Vonatkozó olvasói levelek:
Baljós árnyak 1
Baljós árnyak 2
Baljós árnyak III -1987

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény