A MATÁV és az Internet

A MATÁV és az Internet

Férjemmel úgy döntöttünk, hogy otthonunkban is bevezetjük az internetet. Felkerestem a MATÁV ügyfélszolgálatot, kb. másfél órai várakozás és többoldalas űrlapok kitöltése után egy monumentális úriember a felháborodástól ellilulva kioktatott, hogy a telefon a férjem nevén van, és én a férjem zsebére nem intézkedhetek!!! Próbáltam megjegyezni, hogy közös a bankszámlánk, de az urat nem hatottam meg, megszégyenülten elkullogtam. Mivel mindenképpen ragaszkodtunk az internethez, másnap az amúgy nagyon elfoglalt férjem szintén másfél órai várakozás után végre elintézte. Azóta sem tudok napirendre térni, hogy földbedöngölt az a felsőbbrendű úriember. Át is váltok egy másik szolgáltatóra, mihelyt lehet!

carol50_KUKAC_freemail_PONT_hu
Szombathely

Vonatkozó cikkünk: Internetet Karácsonyra - vagy csak úgy

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény