A Nyugat szégyenfoltja?

Nem tudom, hogy egy ilyen semmihez nem értő hülyének ki adott tollat a kezébe, de legfeljebb a szánalom vezethette. Az még oké, hogy valaki nem bírja megérteni a film lényegét, de hogy egy ilyen mamlasz erről írt véleménye felkerült a Nyugatra az elég nagy szégyenfolt. Az ilyen szerencsétlenek jobb, ha a rajzfilmeknél maradnak. Sőt... Ebből az emberből (remélem az emberi faj nem harakszik eme kijelentés miatt, hogy ember) még azt se nézem ki, hogy legalább a filmet megnézné. Végezetül szerintem ezt az embert óvodába kellene küldeni, mint sem azt megengedni neki, hogy hülyeségeket írjon.


Jánosa Dávid
davidpeter_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk: A gyűrű és a semmi

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény