A témával kapcsolatban az alábbiak fogalmazódtak meg bennem: Miért irányítaná kevésbé jól a kulturális bizottságot egy közművelődési szakember, mint például egy fogorvos?
Miért kell ezt az embert, aki egész életében a kultúra szolgálatában állt, szinte minden szakmai elismerést megkapott, az ország egyik legjobban működő közművelődési intézményét vezette (már amit még meghagytak belőle), ilyen megalázó módon kiötlött pályázati feltételekkel eltávolítani a posztjáról nyugdíj előtt két évvel, mint valami alkalmatlant?
Ez méltatlan, és szégyenletes azok részéről, akik kitalálták. Ha ismerik ezt a szót.
Karolina
Szombathely
carol50_KUKAC_freemail_PONT_hu
Vonatkozó cikkünk:
Egy igazgatói pályázat, és ami mögötte van
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!