Igenis pocsék volt a rendezés! -Olvasói levél-

Hello!

A rendezés pocsék volt, pedig a rendezők már nem mondhatóak kezdőknek! A program nagyszerűen haladt addig, míg be nem jelentették, hogy a LORD csak fél órát játszhat! Pedig hazai pályán ennél sokkal többet érdemelt volna. Az "István a király" pedig egyenlő volt a nullával! Mondom: a nullával! Ezt bátran jelentem ki, hisz életem folyamán nagyon sok rendezvényen vettem részt és láttam már párszor az "István a király"-t élőben! Rossz volt a kihangosítás, a legszőrnyűbb, hogy gyengék voltak az ének hangok. Úgy hogy az a kijelentés, hogy "Hiányzol Gyula" a helyén való! Sőt, ki kell egészíteni! Hiányzol Nagy Feró, hiányzol Vikidál!

LORD-ra visszatérve: meg volt a kárpótlásuk Sitkén. A szakadó eső ellenére fergeteges hangulatot teremtettek, hatalmas sikerű koncertet adtak! Sok zene rajongó örömére!

rock-er_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikk:
Félresikerült rock-ünnepély

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény