Egy 56-os amerikai arról, hogy a vízumszabályok miatt hogyan csalódott befogadó országába

Tavaly nyáron egy meghívót küldtem az elhunyt bátyám unokájának, hogy jöjjön, és látogasson meg bennünket itt az Egyesült Államokban. A meghívón kívül küldtem egy ide- és visszaszóló repülőjegyet, plusz 100$-art, amit az amerikai követség kért.

Nem is mertem volna elképzelni, hogy Rickyt nem engedik ki. Kétszer utazott Budapestre, befizette a 100$-rt, fényképeket csináltatott és várt. Július 8-án kellett volna Bécsben gépre szállnia, elsején volt fent Pesten, amikor durván elutasították.
A kifogás? Fiatal (22 éves), nem nős, nincsenek gyerekei, anyja, nagyanyja nem számít, én túl távoli rokona vagyok, nincs vagyona (egyetemista). Tehát attól féltek, hogy ő nem akar majd visszatérni Magyarországra.

Persze a pénzt megtartották, és mondták, hogy egy éven belül ne is kérjen egy új vízumot. Én felhívtam a senatorom (Rick Santorum, Pa) irodáját, a válasz az volt, hogy a szenátor nem segít azoknak a személyeknek, akik úgy szöktek be ide az országba, tehát törvényszegőknek.

A én elhunyt bátyám unokája csak két hónapra akart bennünket meglátogatni. SEMMI SZÁNDÉKA NEM VOLT, HOGY ITT MARADJON. Az én feleségem nagyon beteges, 16-szor volt kórházba az elmúlt két évben, nekem nincs jogosítványom, hát Ricky nagyon jó segítség lett volna abban a két hónapban (lett volna nemzetközi jogosítványa.)

Sajnos, feleségem betegsége engem is megakadályoz abban, hogy haza látogassak. Ricky nagyapja a mindene volt őneki, apja, nagyapja, barátja. Most én vagyok az ő legközelebbi férfi rokona a családban. Erre megtiltotta egy személy, hogy egymást láthassuk, öleljük, talán azt is, hogy meg egyszer a nagynénjét is tudja látni.
Én próbálom megérteni, a kormányunk nem akar mindenkit beengedni, vigyázni kell, hisz a terroristák keze bárhova is elér. De egy egyetemista fiú, akinek a nagybátyját szívesen fogadták be 1957-ben, aki soha nem szegte meg a fogadott hazájának törvényeit, állampolgár, szavaz, szóval, ha ez a fiatalember azt mondja, hogy visszautazik hazájába, annak bárki is (a követség alkalmazottja is) nyugodtan hihet.

Talán ha elegen emelik fel a szavukat a tenger mind két oldalán, akkor valaki a "Fehér Házban" tudomást szerez majd arról, hogy nekünk itt  mindig több, megbízhatóbb barátra van szükségünk!

Jó volna, ha a budapesti követségen egy olyan személy képviselné az amerikai népet, aki emberséges módon tud beszélni azokkal a magyar személyekkel, akik bármi okból is szeretnének látogatóba utazni az Egyesült Államokba.

Üdvözletem küldöm!

LAJOS HORVATH
PA.USA
rabapaty_KUKAC_azeccesse_PONT_net

Vonatkozó cikkünk:
Amerika nem kér a magyarokból

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény