A cikk nagyon átlátszó, megint arról van szó, hogy a baloldalnak nem tetszik valami és azt úgy probálja meggyőzőbbé tenni, hogy a "polgáriak" nevében írja meg. A film által bemutatottak ill. annak szemlélete az ami szúrja a szemüket, mert úgy mutataja be az eseményeket ahogy azok megtörténtek és nem próbálja meghamísítani a történelmet ,mint azt a baloldal tette és próbálja ma is tenni. A rendező védelmébe mondva, kis pénz, kis mozi. Ha talán nem csak a Sorstalanság megfilmesítését támogatnák államilag- azt is kell- akkor talán egy nagyobb lélegzetvételű film is készülhetne a trianoni tragédiáról.
Vonatkozó cikkünk:
Polgár-társak, állítsátok meg Koltait!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!