A Jobbik és a kínaiak - Olvasói levél -

Tisztelt "Nyugatiak"!

Országos problémáról van szó, amely egyre feszítőbben érezteti hatását bárhol - akár Kelet-Magyarországon, akár a "nyugati végeken".

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiemelt hangsúllyal foglalkozik az ellenőrizetlen kínai migrációval, amely (többek között) a magyar könnyűipar teljes lenullázását eredményezheti. Úttörőnek számító módon országos tüntetést szerveztünk (és tartottunk) 2004. novemberében Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, amelyen akkor mintegy 150 fő vett részt, és jónéhány (bár nem elég) médium (Duna Tv, Kossuth Rádió,Magyar Narancs, stb.) is beszámolt róla.(A tüntetésen elhangzott beszéd és képek a www.jobbik.hu
oldalon találhatók.)

A Jobbik Országos Választmányának alelnökeként a témával én foglalkozom, s aki úgy érzi, hogy a magyar könnyűiparban dolgozók, vállalkozók védelmében további határozott érdekérvényesítésre van szükség, az nyugodtan írjon a biber_PONT_jozsef_KUKAC_jobbik_PONT_hu e-mail címre, ugyanis a novemberi tüntetés tapasztalatait felhasználva a közeljövőben az eddigieknél is komolyabb fellépést tervezünk, természetesen országos szervezetteséggel.

Bíber József Tibor
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Szolnok
biber_PONT_jozsef_KUKAC_jobbik_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény