Elvileg két civil egyesület versengett egymással.
A Vas megyei Celldömölkön érvényesül a papírforma.
Fehér László korábbi szocialista politikus most a „Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület-Együtt Celldömölk Városért Egyesület” színeiben indult és simán nyert kihívója, Sebestyén Krisztián (Otthonunkért Közösen Egyesület) ellen.
Fehér László
Vágvölgyi Bálint
Fehér 2909, míg Sebestyén 1701 szavazatot kapott.
Az adatok feldolgozottsága 100 százalék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!