Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje a választások után
lebegtette
Nemény András nyert Szombathelyen, Czeglédy Csaba is képviselő lesz
2019.
October
13.
20:47
, hogy elfogadja-e listás mandátumát a szombathelyi közgyűlésben.
Habár néhány helyi sajtó biztosra vette, hogy így lesz, Balázsy Péter lapunknak néhány nappal ezelőtt elismételte: nem döntött még.
Ma délután hírek érkeztek, hogy a fiatal politikus írásban eljuttatta lemondó nyilatkozatát a helyi választási bizottsághoz, amit az el is fogadott.
A lemondás tényét Balázsy lapunknak megerősíttete.
A megyei napilap úgy tudja, helyét Lendvai Ferenc foglalja el a testületben.
Néhány perccel ezelőtt Balázsy egy Facebook-posztot is közzétett.
Ebben többek között azt írja, hogy folytatja jegyzői munkáját a megyei önkormányzatnál, illetve meghirdeti a Szombathely barátai mozgalmat.
Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozza:
A legnagyobb értéknek azt tartom, hogy kialakult egy közösség körülöttünk, amit meg kell tartanunk! Ezért indítom útjára a Szombathely barátai mozgalmat, ahova várok mindenkit, aki itt él, aki innét származik vagy aki csak szereti ezt a csodálatos várost.
Balázsy lemondásával gyakorlatilag marad a régi felállás a szombathelyi Fideszben.
Balázsy az
október 13-i választáson
Nemény András nyert Szombathelyen, Czeglédy Csaba is képviselő lesz
2019.
October
13.
20:47
400 szavazattal maradt alul Nemény Andrással szemben, és öszességében jobban szerepelt, mint a Fidesz egyéni jelöltjei.