1983-ban még vígan kívánt boldog új évet mindenkinek a Sportrobi

Egy újabb, azóta elfeledett vasi találmány.

A Facebookon jött szembe az alábbi kártyanaptár, és egyből adódott is a kérdés, hogy ki, vagy mi volt az a bizonyos Sportrobi, és mi köze van mindehhez a Vas Megyei Tejipari Vállalatnak?

Az 1983-as kártyanaptár mindkét oldala egy képen
via Facebook.com
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Nos, a Sportrobi Magyarország gyakorlatilag egyetlen fehérje alapú táplálékkiegészítője volt a ‘80-as években. A Magyarországon fejlesztett fehérjeport, koncentrátumot a Vas Megyei Tejipari Vállalat gyártotta, méghozzá a Répcelaki Sajtüzemében.

Azt nem lehet mondani, hogy klasszikus sikertermék lett volna, hiszen 1988-ban már arról számoltak be az újságok, hogy „érdeklődés hiányában” az ország egyes részein hiánycikk lett, nem forgalmazták többé, ami talán alapvetően minősíthetetlen ízének, folyadékba keverve gumiszerű állagának, valamint extrém mértékű oldhatatlanságának volt köszönhető. Ugyanakkor még a ‘90-es elején is kapható volt egyes élelmiszerüzletekben, de az ekkor megjelenő külföldről származó - és a Sportrobihoz képest mindenképpen élvezhető minőségű -, többféle ízben elérhető, bár kétségtelenül drágább fehérjeporok valószínűleg véglegesen megpecsételték a sorsát.

A neve is érdekes, mert a Robi nem a Róbert névre, hanem a roborálás (erősítés) szóra utal. A fejlesztéséért a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet enzimológiai osztálya felelt. Kiss Ernő, Cserháti Tibor és Farkasdi László sovány tejből hozták létre az alacsony laktóz-, szénhidrát- és zsírtartalmú tejfehérje-koncentrátumot.

A proteolitikus enzimmel kezelt sovány tejet aminosavakkal, káliummal és magnéziummal is dúsították, de legalább cukortartalma is alacsony volt. A por 83 százalékos fehérjetartalma mellett 2 százalék tejcukrot és 3 százalék zsírt tartalmazott, ami szintén nem emelte a táplálékkiegészítők élvonalába.

Akkoriban például vesebetegségben, vagy májzsugorban szenvedőknek ajánlották a fogyasztását, de egyes fertőzéses megbetegedések esetén is javasolták, amikor több fehérje bevitelére volt szüksége a szervezetnek. És igen, a sportolókat is megcélozták vele, nekik főleg turmixok formájában, vagy madártejhez, főzelékekhez és krémekhez keverve, esetleg kenyérbe sütve kellett fogyasztaniuk.

A sima Sportrobi tehát nem volt túl finom, de legalább létezett belőle kakaós ízű változat is, ami talán egy fokkal élvezhetőbb volt. A múlt feltárásához ezúttal a Wikipedia is elég volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?