200 milliót kapott Bük a buszmegállók fejlesztésére

Bük és környéke 200 millió forintot kapott buszmegállók és a büki buszpályaudvar felújítására, míg Körmend intermodális személyközlekedési csomópontot építhet, szintén 200 millióból.

Négy projekt közel 1,2 milliárd forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program (ÚSZT-NYDOP) „Közösségi közlekedés fejlesztése” című felhívásán. A 100%-os támogatási aránnyal megvalósuló beruházások főként Zalaegerszeg, Győr, Hévíz, Bük, Körmend településeket, valamint a környékbeli falvakat érintik.

A pályázati kiírás célja a helyi és városi közösségi közlekedés biztonságosabbá, gyorsabbá és színvonalasabbá tétele érdekében a közlekedésbiztonsági, forgalomtechnikai, irányítási, utastájékoztatási rendszerek fejlesztésének, kialakításának támogatása.

A projektekben lehetőség nyílik a forgalmi épületek, a forgalmi pálya fejlesztésére, pl. buszállomások, buszmegállók, váróhelyiségek, peronok kiépítésére, felújítására. Támogatható többek közt az autóbusz közlekedéshez kapcsolódó meglévő forgalomirányítási központok, a közösségi közlekedés előnyben részesítését segítő forgalomtechnikai eszközök fejlesztése, továbbá az új forgalomirányítási, utastájékoztató rendszerek kiépítése.

Bük város Önkormányzata 200 millió forintból valósítja meg a Bük és környéke közösségi közlekedése fejlesztése című projektet. A konzorciumi települések (Acsád, Bő, Iklanberény, Meszlen) mindegyike esetében a helyi autóbuszöblök rossz állapotban vannak, néhol balesetveszélyesek, így azok felújításra szorulnak. A bükfürdői buszállomás a térség egyetlen nemzetközi autóbusz pályaudvara, több évtizede épült, mára teljes felújításra, átépítésre szorul mind építészetileg, mind gépésztileg, mind villamos hálózatát illetően. A projekt eredményeként megújuló létesítmények minden szempontból megfelelnek majd a korszerű közösségi közlekedési központok elvárásainak: akadálymentesítettek, költséghatékonyan és környezetbarát módon üzemeltethetőek, utastájékoztató rendszerrel ellátottak lesznek.

Intermodális közlekedési rendszer fejlesztése Körmenden és térségében címmel hajt végre beruházást a GySEV Zrt. mintegy 200 millió forintból. A Körmend Város Önkormányzata, a GYSEV Zrt., valamint a Vasi Volán Zrt. által korábban megvalósított, illetve a megvalósítás alatt álló a körmendi vasútállomást és az autóbuszállomást érintő közlekedésfejlesztési projektek, illetve a jelen projekt révén egy intermodális személyközlekedési csomópont jön létre Körmenden. A vasúti és az autóbusz közlekedés együttműködésben való fejlesztésével a pályázó konzorcium olyan feltételeket kíván biztosítani, amelyek hozzájárulnak a környezetbarát és a térségben jó elérhetőséget biztosító közösségi közlekedés térnyeréséhez. A projektben kiépül a vasútállomás gyalogos felüljárója, intermodális utastájékoztató rendszert helyeznek el Körmend vasútállomásán, autóbuszállomásán, valamint a P+R parkolóban, a meglévő autóbusz váróhelyiségeket felújítják, és új váróhelyiségeket létesítenek.

Az Új Széchenyi Terv 196 millió forintos támogatását nyerte el Hévíz Város Önkormányzata a közösségi közlekedés fejlesztésére. A fejlesztés fő célja Hévíz és ezen keresztül a hévízi kistérség közösségi közlekedésének korszerűsítése, a térség közlekedési modal-split - tömegközlekedés és egyéni gépjármű közlekedés - arányának javítása, a sármelléki Hévíz-Balaton Airport összekapcsolása Hévízzel, illetve a térséggel. A városhoz Alsópáhok, Cserszegtomaj, Nemesbük, Sármellék községek önkormányzatai csatlakoztak konzorciumban.

Zalaegerszeg és Győr megyei jogú városok önkormányzatai, valamint a Vasi Volán Zrt. konzorciumi együttműködést hoztak létre annak céljából, hogy a szervezetek prioritást élvező közösségi közlekedési fejlesztéseit együttesen, összehangolva valósítsák meg egy 600 millió forint összköltségű projekt keretében. A zalaegerszegi Önkormányzat célja a helyi autóbusz közlekedés fejlesztése dinamikus utastájékoztató és forgalomirányító rendszer kiépítésével, ami 23 helyi járatot és 10 megállóhelyet érint. Győrött alapvető cél a kötött gyűjtésű kerékpáros közösség rendszer kiépítése a városban, ennek érdekében 23 helyszínen kölcsönző-tároló állomás kerül kiépítésre, 215 db kerékpár beszerzése. A Vasi Volán Zrt. 185 helyközi autóbuszjáratára dinamikus utastájékoztató rendszert épít ki a projekt során.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény