A kulisszák megegyeztek az előző napon látottakkal, s a vita keretei is ugyanazok voltak, mint akkor. Mindez azt jelenti, hogy valódi vitára a televíziós környezet továbbra is a legteljesebb mértékig alkalmatlannak bizonyult, de hát lelkük rajta, a pártok maguk állapodtak meg a játékszabályokról. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a jelenlegi négy parlamenti párton kívül miért nem kaptak hasonló nyilvánosságot a választáson induló egyéb politikai formációk. Nem mintha Thürmer Gyulából, Csurka Istvánból vagy másokból mindenáron tévésztárt kellene faragni vannak azok már így is elegen , de a demokrácia sok más egyéb között az egyenlő feltételekről is kell, vagy kellene, hogy szóljon.
A körítésről még annyit: a két kereskedelmi csatornás műsorvezető, Azurák Csaba és Alföldi Zoltán összehasonlíthatatlanul talpraesettebben tette a dolgát, mint láthatóan ideges M1-es kollégáik az előző este. Bizonnyal nekik is köszönhető, hogy nyoma sem volt a szereplők korábbi feszengésének, egyáltalán az egész műsorból jóval nagyobb komfortérzet áradt. Hogy ettől a komfortérzettől, vagy a szereplők számának növekedésétől, avagy a szerdai tapasztalatok feldolgozásától volt-e, de tény, ez a szópárbaj jóval langyosabb volt, mint a korábbi.
Persze más volt a tét is. A reálisan szóba jöhető miniszterelnökök szerdán csaptak össze. A legnagyobb súlya a csütörtöki adásnak talán Dávid Ibolya számára volt, hiszen a parlamenti küszöb elérése az MDF esetében koránt sem bizonyos. Sikeres szereplés esetén akár kormányzati szerepbe is kerülhetnek, a kudarc azonban politikai karrierek, de akár a párt felmorzsolódását is jelentheti.
Dávid idegesebb is volt a többieknél. Érdekes módon talán épp ez tette hitelesebbé a többi szereplővel szemben. Jól választott témát, a korrupciót, hiszen vitapartnerei pártjaival kapcsolatban hallhattunk már eleget a témakört érintő vádakról. Ügyesen piszkált oda mind Gyurcsánynak, mind Orbánnak már a vita elején. Nem szó szerint idézve: láttuk, hogyan viselkedik a miniszterelnök úr, ha nem szembesítik az igazi konzervatív értékekkel. Viszonylag élesen támadta Orbánt akkor is, amikor a százezres minimálbér következményeire hívta fel a figyelmét. Szereplésének megítélését talán az sem rontja le, hogy ő gazdálkodott a legpontatlanabbul az idővel. Ha kifogyott a szóból nem mondta el más szavakkal még egyszer ugyanazt. És még valami. Gyurcsányhoz hasonlóan mindvégig eltekintve a zárszótól vitapartnereihez beszélt, ami ugyancsak hitelességét növelte.
Kuncze a tőle megszokott sótlansággal adta elő az SZDSZ programját, konzekvensen egy liberális politika és gazdaság mellett érvelve. Témaválasztása az egészségügy bátornak mondható, mivel várható volt, hogy nagy támadási felületet kínál a többiek számára ezzel, a társadalom egészét érintő problémafölvetéssel.
Kiegyensúlyozottsága mellett olykor mégis sikerült fölkavarnia az állóvizet. Többek között azzal, hogy a FIDESZ kormányt a rendszerváltás óta eltelt idő legkorruptabb kormányának nevezte, amelynek éppenséggel Dávid Ibolya volt az igazságügy minisztere.
Jól használta ki azt is, hogy Orbán ismét szóba hozta a Budapesti Fejlesztési Minisztérium ötletét, ami ugye összeegyeztethetetlen a decentralizálásra törekvő liberális szemlélettel. Ráadásul az ötletgazda szemére vethette, hogy kormányzása idején inkább akadályozta, mintsem segítette Budapest fejlődését. Ez a riposzt még jól jöhet a szavazóbázisának jelentős részét a fővárosban tudó pártnak.
Általános vélemény, hogy Orbán jóval összeszedettebb volt, mint az előző este. Olykor még mosolyt is láthattunk az arcán, sőt, néha a kamera helyett a többi szereplő felé intézte szavait. Valóban új mozzanatot azonban nem hozott a vitába.
A munkahelyteremtés témáját választva sok újat nem is mondhatott. Patikamérlegre téve célközönségét beszélt a nők, a romák, a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtéséről, valamint a járulékcsökkentésről és a minimálbér emeléséről. Reagálásaiban kissé élesebb volt a Gyurcsánnyal folytatott vitához képest. Komolyan vehető válasz nélkül, de visszautasította Kuncze kioktatását, hogy ne riogassa már hazugságokkal a választókat. Éles szemmel vette viszont észre, hogy Gyurcsány több alkalommal Orbán és Kuncze álláspontja közé helyezi véleményét, s erre föl is hívta a figyelmet. Orbán részéről jó észrevétel, a miniszterelnök részéről okos taktika.
Ha azt mondjuk, hogy a FIDESZ jelöltje rátett egy lapáttal a határozottság terén, úgy azt kell mondanunk, hogy Gyurcsány kettővel visszavett teatralitásából, s ezzel csak jót tett magának. Agresszivitásnak, lekicsinylő, lesajnáló lárifáriknak ezúttal nyoma sem volt. A választott téma, a fejlesztések, alkalmat adott arra, hogy nyomatékosítsa: az MSZP programjának középpontjában az ország gazdaságának felpörgetése áll. Mindez persze valamennyi pártnál megjelenik, de Gyurcsányéknak sikerült a legjobban hangsúlyozniuk az előretekintés retorikájával, a múlt sebeinek nyalogatásával szemben.
Olykor észrevehetően nehezen fogta vissza magát, már-már átcsúszott az előző esti szerepjátékba, de végül győzött a fegyelem. Így aztán még annyi újdonságot sem kaptunk, mint szerdán, amikor legalább az elhangzott a nyilvánosság előtt amit persze már korábban is sejteni lehetett , hogy szocialista oktatási minisztert akarnak.
Meglepő módon erre a beszélgetésre is érvényes volt, amit Kéri László politológus mondott az előző napiról. Érthetetlen volt a vita provincializmusa. Alig esett szó az EU-ról, arról a nemzetközi kontextusról, amelynek figyelmen kívül hagyása elszigeteltségbe sodorhatja az országot. Különösképp még a határainkon túl élő magyarság kérdése sem került szóba.
A négypárti vita egyik szereplőjének sem hozott olyan jellegű fölényt, mint a szerdai. A biztos szavazók pártpreferenciájára vonatkozóan bizonyosan nem eredményezett változást. Hogy a bizonytalanokra miképp hatott, arra csak vasárnap kapunk választ.
