Miért nem sikerültek a bálok, és miért akartak száz éve férjhez menni a lányok?

Számvetés
A vas megyei lapok a hagyományokhoz híven az 1907-es esztendőt is számvetéssel indították. Sorra vették az elmúlt esztendő nagy eseményeit és politikai tanulságait, megemlékeztek a nevezetes halottakról. A megyében működő intézmények, szervezetek sora a számszerűsítést sem kerülhette el, így a Szombathelyi Friss újság olvasói pontos adatokat tudhattak meg többek között a mentők működéséről és a különféle megbetegedésekről.

A bálok alkonya
Az újév első nagy témáját a báli szezon kezdete, pontosabban a táncos mulatságok fényének hanyatlása hozta magával. E témában a Szombathelyi Friss Ujság körkérdést intézett hölgyolvasóihoz.

„Miért nem sikerülnek a bálok? Ezzel a kérdéssel kopogtat ma be hölgyolvasóihoz a Szombathelyi Friss Ujság... Nem csak leányokhoz és bálozó asszonyokhoz szólunk ám, hanem idősebb tiszteletreméltó matronákhoz is, akik a mai szomoru világnál egy jobb korban éltek, amikor azok a régi fönségesen szép és reggelekig tartó igazán kedélyes bálok voltak, amelyen igazán, de igazán táncoltak a fiatalok….
Hisszük, hogy igen sokan keresnek fel bennünket kis levélkéikkel, amelyet mi hálás szivvel szép sorjában nap-nap után közölni fogunk. Arra is kiváncsiak vagyunk azonban, hogy ki mit gondol, hogy a mai fiatalemberek miért nem szeretnek, vagy miért nem akarnak táncolni.
Végezetül megkérdezzük, ki ment férjhez báli ismeretség utján és hogy ki akar ilyen módon férjhez menni.”

Hölgyválaszok
A feltett kérdés nem maradt megválaszolatlanul. A lap hasábjain egész január során olvashatók voltak a hölgyek tollából származó levélkék. A finoman fogalmazott irományok mellett a kevésbé nőies, lényegre törő megszólalások is nyomdafestékhez jutottak.

Lássunk hát néhány korabeli véleményt!
„A bálak hova-tovább fényüzési helyekké válnak. Ez az egyik főoka, hogy a bálak nem ugy sikerülnek mint hajdan. Bizony nem valami kellemes érzéssel mehet el sem a családapa, sem a leány a bálba, a mikor tudja, hogy sok száz forintba kerül a ulatság. Igy szinte természetes, hogy inkább a zsurok kezdenek mindinkább divatba jönni... A zsurok egyik hatása az, hogy a nagy bálak ritkulnak, ami igen helyes. A jövő képe az lesz, hogy a fényes bálak csak igazi alkalmakkor lesznek.”

Egy tisztes matróna a „mai fiatalok” kezdetű szólamával kapcsolódott be a polémiába.
„A mai bálok, tessék elhinni, azért nem sikerülnek, mert a mai nemzedéknek kiveszett az érzéke a kedélyes mulatás iránt. Az én időmben? Kora este összejöttünk, s késő reggelig raktuk a táncot. Nem gondoltunk semmi egyébre, csak a táncra... Ma mindenki a maga önző célját keresi s eredetiséget hajszol. A hölgyeket inkább az mulattatja, hogy - tetszenek, a férfiakat meg elbizakodottá, dölyfössé teszi a tudat, hogy a hölgyek nekik akarnak tetszeni, meg hogy a lányos mamák spekulálnak rájuk. A régi jó időkben nem a bálokban fogták a vőlegényt, legföljebb csak ott szőtték tovább a szerelmi regényt. Eh, a mai fiatalemberek nagyon is öntudatosak, tehát kiállhatatlanok. Jóizü táncmulatság meg nem lesz többé, soha, hacsak - mi öregek össze nem állunk egyszer bált rendezni. De oda fiatal be nem jön, se lány, se férfi, azt fogadom!”

Az olvasói párbeszédből az is kiderült, hogy a bálba járó fiatal leányok energiájának jelentős részét nem a szakadatlan táncolás emésztette fel, hanem a hozományvadász fiatalemberek elől való kitérés manővere.
„Szerény nézeteim szerint azért nem sikerülnek a mai bálok, mert a fiatalemberek nem azt nézik, hogy melyik leány csinos, kivel lehet egy kedélyes estét eltölteni, hanem azt keresik, kinek van 100,000 forint a homlokára írva, mit bánják, ha olyan is, mint egy penészvirág. Nem mi leányok akarunk ott vőlegényt szerezni, hanem ők, a fiatalemberek, ők akarják ott a bálteremben a "hauptternót" kihúzni. Nem is lehet azt egyik-másiktól rossznéven venni, mert némelyik nyakig uszik az adósságban!”

A hetekig tartó vita végkövetkeztetése: a bálok fénykorának elmúltával a leányálmoknak is bealkonyult.
„Sajnálkozva, kissé szomoru szivvel is nézem a leányálmak eme meseországának letünő fényességét. Igaz, a mai leányok tán már nem is tudnak annyi édes álmot szőni és annyi igazi leányos várakozással egy bál elé nézni, mint az édesanyáik, hisz nem csuda, ők már nem mulatnak jól a bálokban.”

És a szerelem hol marad?
A fent említett levelezésből az is kiderült, hogy a leányok már régen nem férjfogás okán látogatják a bálokat. Sőt mi több, a házasodási kedv léte önmagában is megkérdőjelezhető. Száz esztendeje egy statisztikus 95 fiatal lánynak tette fel a kérdést: miért akar férjhez menni?

„Öten azt felelték, hogy egyedül is járhassunk az utcán, tizen, hogy mulathassunk, öten, mert utazni akarunk, heten, hogy saját lakásunk legyen, hatvanegyen, minden különös ok nélkül, hárman kijelentették, hogy nem akarnak férjhez menni és négyen azt mondták hogy a jövendőbeli család érdekében. Egyetlen egy sem mondta azt, hogy szerelemből. A statisztika nagyon siralmas és valószinü, hogy a fiatal leányok közül egyetlenegy sem felelt nyiltan és őszintén a föladott kérdésre.”

Álarcos tündérest
1906 januárjában egymást követték a különféle egyletek báljai, sor került a Rongyos bálra, a nyomdász- és tűzoltóbálra is. A legfigyelemreméltóbb meghívást azonban az Álarcos tündérest szervezőinek köszönhették a város lakói.

„Nagy a készülődés Szombathelyen, női szabó, férfiszabó, cipész és borbély, - fejtördelve készülnek arra a sok munkára, melyben a mai nap folyamán részük lesz. - Nem csoda, mert ma este lesz a Hungária szálló összes termeiben megtartva az álarcos tündérest. Kőrösi mester nagy szakavatottsággal- és leleményességgel rendezi az álarcos tündéri estélyt, melyen 1 kor. 20 fill. leszurása ellenében bárki a hetedik menyországban érezheti magát.”

A fejlődéshez erős karok kellenek, avagy a vidéki városok sorsa
E havi lapszemlénk végezetéül a bölcs mondást – miszerint nincs új a nap alatt – bizonyítandó álljanak itt azok a sorok, amelyek az ország Budapest-központúságát átkozzák. A publicisztika írója az 1906-ban tartott rendezett tanácsú városok kongresszusát így aposztrofálja: kiáltás az államhatalom felé.

„...Rideg tény, hogy nincsen ország a világon, ahol olyan kiméletlenséggel érvényesülhetnének a centralisztikus törekvések, mint Magyarországon. A nemzeti gyarapodás ezer eszközét másutt is központositják. De csupán azért, hogy szabályozásuk könnyebb legyen, hogy ügyes, hozzáértő kezek irányitsák törvényszerü pontossággal az arányos levelezést. Nálunk azonban megépitették gyüjtőmedencének a fővárost, de megnyithatatlan zsilippel zárták el a vidék elől...
Gondolkodó emberek sokszor elmélkednek a vidéki városok tengődő helyzete fölött. Sokszor igyekeztek annak a mélyére hatni, hogy van az, hogy a fővárosnak áldozatul dobnak nagyrahivatott városokat? Mitől jó az, hogy az egész ország összes kulturintézményei feleannyi állami támogatásban sem részesülnek, mint a fővárosban egy tucat!
Feleletet bajos erre találni s legfölebb valami rajongással lehet magyarázni, amely az embereket a főváros iránt eltölti s amely onnan eredt, amikor még a nemzeti büszkeség és önérzet hajtott bennünket, hogy hazánk fővárosát is olyan nagy ragyogó hatalmas városnak lássuk, mint amilyenek a többi európai államok fővárosai.
Ebből a rajongásból azonban már elég volna. Ma már a magyar főváros méltán sorakozhatik a többi fővárosok mellé...
A fővárosról tehát már nyugodtan leveheti az államhatalom a kezét s gondoskodását az ország többi városára kell forditani. Ha tovább is csak a fővárost becézi az állam s nem rörődik a többi városok fejlődésével, az egész országnak kárt csinál vele, mert elcsenevészednek a dolgozó végtagok. A szivverés a tengődésre elég, de a munkához, fejlődéshez erős karok kellenek.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!