274,715 milliárd forint nettó árbevétele volt tavaly a Schaeffler Savaria Kft.-nek

Ezzel a legeredményesebb Vas megyei vállalkozás volt 2021-ben.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adatain alapuló kimutatás szerint a TOP 100 vasi vállalkozás forgalmának kétharmada határon túli értékesítésből származott, a lista 79 adózójánál az árbevétel nőtt, 20-nál csökkent az előző évhez képest, és volt egy újonnan alakult vállalkozás is, amely már alakulása első évének eredményei alapján bekerült a legjobb százba – írta az MTI.

A százas listát a nettó árbevétel alapján a közúti jármű- és járműmotorok alkatrészeinek gyártásával foglalkozó Schaeffler Savaria Kft. Újabb, 5 milliárdos fejlesztést jelentett be a Schaeffler Szombathelyen 2021. December 02. 09:48 vezeti, amely 2021-ben 274,715 milliárd forint nettó árbevételt ért el szemben a 2020-as 240,517 milliárddal.

A második az egy éve még listavezető, elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó Aptiv Services Hungary Kft. lett, 184,914 milliárd forintos nettó árbevétellel, szemben a 2020-as 262,352 milliárddal. (A csökkenés hátterében az áll, hogy az Aptiv áthelyezte a székhelyét, és így nem Szombathelyen adózik.) Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen 2021. January 27. 19:08

A harmadik – változatlanul – a szintén közúti jármű- és járműmotorok alkatrészeinek gyártásával foglalkozó BPW-Hungária Kft., amely 2021-ben 111,924 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, szemben az előző évi 85,615 milliárddal.

A százas lista első tíz helyén osztozik még sorrendben a TDK Hungary Components Kft., a Linde Gáz Magyarország Zrt.,a Cellcomp Kft., a Falco Zrt., az Allison Transmission Hungary Kft., a Paccor Hungary Kft., és az Opel Hungary Kft.

A száz legnagyobb vasi vállalkozás 2021-ben együttesen 26,3 ezer embernek adott munkát Vas megyében. A listában szereplő vállalkozások több mint a fele bővítette dolgozóinak létszámát a megelőző évhez képest, összesen 980 munkavállalóval. A legtöbb új munkavállalót a feldolgozóiparban alkalmazták.

A Vas megyei cégek toplistájáról már a múlt héten írtunk. Változás az élen – Itt van a legnagyobb Vas megyei cégek legfrissebb toplistája 2021. December 01. 15:02

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság