Vadászat a sztár-vadasparkban – egy bulvár-krimi erőteljes szexizmussal

Sorozatgyilkos a média világában - azaz ki öli meg a tévé műsorvezetőit? Gábor Endre bulvár-krimijében a bennfentesség ígéretével kecsegteti olvasóit.

„Mi, a tévé sztárjai”
„Látod, milyen magasságokba ível az én pályám?” – kérdezte büszkén néhány évvel ezelőtt az egyik országos kereskedelmi tévé „bugyimagazinjának” műsorvezetője. Volt egyetemi csoporttársa meglepődve hallgatta, hiszen ő is tudta, hogy a képernyősök többsége csupán az előre megírt szöveget olvassa fel, nincs igazi szakmai tevékenység mögötte.

„Mi, a tévé sztárjai.” – ez pedig már egy rendezvény beharangozójában hangzott el, és a mondat gazdájának láthatóan kétsége sem volt állítása igazáról.
Arról viszont nekünk nincs kétségünk, hogy a média világa egyszerre csillogó és rejtélyes azok számára, akik csak a képernyőn keresztül figyelik, figyelhetik. Az sem véletlen, hogy a kommunikációs szakok évek óta a legnépszerűbbek közé tartoznak a főiskolákon, egyetemeken, a fiatalok jelentős részének eltökélt célja, hogy médiasztár legyen, bármit is jelent ez a kifejezés.

Nos, ezt a jelenséget használja fel és ki Gábor Endre, aki Sztárvadászat címmel írt magyar krimit. Be kell vallani, hogy a történet fordulatossága e sorok íróját is magával ragadta, arra azért nem volt képes, hogy egy slukkra végigolvassa a 430 oldalt.

Riasztó kezdés
„A műsorvezetőnő húsz perccel adás után lépett ki a tévészékházból. Kellemesen enyhe, kora őszi este volt. Az utcán senki sem járt. Magas sarkú cipőjének kopogása ijesztően visszhangzott a külváros csendjében. Már bánta, hogy a tévé melletti elhagyott gyárépülethez parkolt. Az egykori teherkapu behajtóján akkor is volt hely, ha a Hármas Csatorna környékén már sehol sem.”
Ezekkel a mondatokkal kezdődik a regény, és sikerült is annyira elriasztania, hogy közel egyhetes tépelődés után vettem újra elő. A rövid, egyszerű kijelentő mondatok nem ígérnek komoly folytatást, és nem is adnak. Hiába a fordulatos meseszövés, a thrillerbe hajló titokzatosság, a könyvet úgy lehet olvasni, mint mondjuk egy műsorújságot. Odafigyelés nélkül, bármikor félbeszakíthatóan.

A szereplők teszik a dolgukat
A történetnek is meglehetős kaptafa-szaga van. Van egy sorozatgyilkos, akinek – alig néhány mondatos – belső monológjából arra következtethetünk, hogy gyermekkori traumával kellett szembenéznie. Aztán van egy igazi archetípus, a magányos hős figurája, aki kilóg környezetéből. Vannak rendőrök, akik komolyan veszi feladatukat, de szakmailag nincsenek a csúcson, és van a többi szereplő, akik vagy jók, vagy rosszak. Átmenet nem nagyon van. Viszont van egy titkos társaság, akik szervezkednek, alföldi tanyákon tartják összejöveteleiket.

A sorozatgyilkos sorozatgyilkol, a magányos hős hősködik, a titkos társaság pedig titkolózik. Teszik a dolgukat. A történetvezetés egy szálon, jelen időben történik, akár a „jobb” bestsellerekben, és a jellemábrázolások is egyszerűsítettek.

A regény abban különbözik a szokásos krimiktől, hogy a média világában játszódik. Igaz, hasonlóra láttunk már példát, léteznek és aratnak az orvos, ügyvéd, bróker, politikai krimik. A média pedig – mint már írtuk – különben is titokzatos világ.

Kliséhegyek, igazságtartalommal
A tévésekről pedig megtudjuk, hogy állandó munkahelyi intrikák veszik körül őket, egy pillanatra sem lazíthatnak, de nem a munkában, hanem pozíciójuk megőrzése, vagy előbbre jutásuk érdekében. Nincs igazi kollektivitás, kivéve persze a főhős csapatát, működik a szereposztó, pardon, itt képernyőosztó dívány. Nem számít a pénz, mert az van dögivel, az igazi újságíró későn fekszik, későn kel, állandóan szól a mobilja, és még barátai, munkatársai előtt is titkolózik.
Szóval, kliséhegyek, mégha van némi igazságtartalom a dolgokban. Igaz, a közhelyek is azért közhelyek, mert igazak.

Ezzel ugyanaz a probléma, mint a mondatszerkesztéssel, túlságosan leegyszerűsített, könnyen befogadható az egész.

Erőteljes szexizmus
És néha túl sok is. Látható, hogy a szerző minden oldalra cselekményt tervezett, ami már zsúfoltnak tűnik. Érthetetlen, hogy miért kellett beemelni a bunkó terepjárós epizódját, aki, miután fékezésre kényszerítették, üldözőbe veszi a főszereplőket, és csak nagy nehézségek árán tudnak megszabadulni tőle. Vagy a két szerb alakját, akiket a főhős barátnője visszautasít, és akik veszik a fáradtságot, hogy a szállodában nyomozzanak utánuk.

Kissé túlzottnak érezzük az erőteljes szexizmust, ami áthatja az egész regényt. Kíváncsi lennék a nőolvasók véleményére, amikor a férfi főhős egymás után dönti ágyba kolléganőjét, beosztottját, gyermekkori barátnőjét, egyetemista lányokkal flörtöl, utána pedig – természetesen mindezt titkolva – újra barátnője kegyeit keresi, hiszen mindez természetes számára. De hát, ezekkel az elemekkel lehet megfogni az olvasót, még szerencse, hogy a naturalista leírások elmaradnak, mert akkor már tényleg a ponyva szélére csúszna a regény.

Az igazi bulvár műfaja
A történet végét nem áruljuk el, annyit viszont igen, hogy benne van a folytatás lehetősége. Amire az író valószínűleg mindenképpen sort kerít, ha az értékesítési adatok az elvártak szerint alakulnak.
Apropó, a Da Vinci-kód kritikájában írták, hogy szinte forgatókönyvszerű a történetvezetés, Dan Brown alkotása nem is kerülte el sorsát, megfilmesítették. Lehet, Gábor Endre is hasonlóan gondolkodott, igaz, ő egykori tévés, aki dokumentum-filmeket is forgatott.

Az újságírói múlt látszik a regényen, ez hitelesebbé teszi, az irodalomtanári előélet viszont kevésbé fedezhető fel.
A Sztárvadászat egyik legnagyobb ellentmondása pedig abban rejlik, hogy kritikusan fogalmaz a bulvármédiáról, amivel egyet is tudunk érteni. Az említett titkos társaság is a televíziók dilettánsoktól való megtisztítását, a minőségi újságírás, tévézés visszahozását (megteremtését) tűzi ki célul. A regény azonban egyértelműen a bulvár műfajba tartozik. A bennfentesség ígéretével kacérkodik, azzal, hogy lerántja a leplet a média „titokzatos világáról”.

Valahogy olyan az egész, mint amikor a Bagi-Nacsa páros pályája kezdetén a bulvárhősöket parodizálta, néhány év múlva viszont már ők is közéjük tartoztak, tartoznak.
A Sztárvadászatot ennek ellenére érdemes elolvasni, főként a nyári kánikulában, amikor az ember agya már csak könnyű kikapcsolódásra vágyik. De csak akkor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű