Rémhír a bankcsődről, bikaviadal az utcán, sztrájkoló ministránsok

Erről szóltak Szombathelyen a hírek 100 éve. Olvassák el sorozatunk jubiláló, 50. részét!

Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. A Szombathelyi Friss Ujság egyike volt azoknak a lapoknak, amelyek az országos hírek mellett napról napra beszámoltak a megyeszékhely fontos és aprócseprő dolgairól. Időutazásra fel!

A pénzüket féltők hosszú sora a Szombathelyi Takarékpénztárnál
Száz esztendeje Vas vármegye és egyben a Dunántúl legtekintélyesebb pénzintézetéről az a hír röppent fel, hogy megbukott. A pletyka nem maradt hatástalan. A pénzüket féltő emberek tömegesen jelentkeztek a Szombathelyi Takarékpénztárnál, betéteiket mentve.

„A hir következtében két nap óta tömegesen jelennek meg a kisebb betevők az intézet helyiségében és betéteiket részben kivették, részben pedig felmondották. Az intézet igazgatósága és tisztikara által nyujtott megnyugtató felvilágositás után bár igensokan lemondtak abbeli szándékukról, hogy betétjeiket az intézettől elvonják, mégis olvasóink teljes megnyugtatására közölhetjük, hogy a Szombathelyi Takarékpénztár, mely csak a mult évben emelte föl alaptőkéjét, oly szilárd alapon áll, hogy a jelenlegi igazgatóság és tisztikar legpéldásabb szakszerü vezetése mellett az intézet üzletköre rohamosan fejlődik és remélhetőleg az ez évi mérleg az eddiginél is fényesebb eredménynyel fog zárulni. Szabó László dr., a takarékpénztár jogtanácsosa egyébként a rosszindulatu hir terjesztői ellen megtette a följelentést.”

A válsághelyzetet enyhítendő a takarékpénztár a rémhír felbukkanásától számított második napon részletes pénzügyi kimutatásokkal lépett a nyilvánosság elé.
„A gonosz szándékból eredett válsághirek hullámai már elsimultak és a megtévesztett közönség az intézet nyers állományából és forgalmi kimutatásából meggyőződhetik arról, hogy a legnagyobb nyugalommal bizhatja pénzét a Szombathelyi Takarékpénztárra, melynek jó hirneve a szombathelyi pénzpiacnak is dicséretére válik.”

Fa- és szénkereskedői ankét
1907 szeptemberében már a közelgő tél és a vele járó problémák, így a túl magas fa- és szénárak foglalkoztatták a szombathelyi közvéleményt.

„A közelgő tél azzal a veszélylyel fenyeget bennünket, hogy a tulmagas szén- és faárakat fizetni nem tudjuk s ha olyan kemény telünk lesz, mint a mult évben, - akkor a tavalyi szénhiány okozta mizeriák nemcsak megismétlődnek, sőt fokozódnak.
A helybeli fa- és szénkereskedők már napok óta ankétoznak, tanácskoznak, hogy valami utat-módot találjanak arra, hogy a szénárakat tulmagasra felemelni kénytelenek ne legyenek. Különösen a kereskedelemügyi miniszternek azt a rendelkezését tartják kivihetetlennek, hogy a közönség maga köteles a vásárolt árut elszállitani. Ez a rendelkezés a közönségnek leginkább azt a részét sujtja, amely kicsiben vásárol. Az en gros-ba vásárlónak a szállitási költség nem okoz oly nagy kiadást.
Kisfaludy József rendőrkapitány néhány hónappal ezelőtt egy életre való tervezettel akart a nagy bajon segiteni. Tudniillik kötelezővé tenni a házigazdáknak, hogy a háznál egy mérleget tartsanak, melynek segélyével a szállitott szén, vagy fa a lerakás alkalmával nyomban megmérhető legyen…A fakereskedők… ismételten arra kérték fel a rendőrkapitányt, hogy a mérlegek beszerzése – mely a lakókat bizonyos arányokban terhelné – iránt ujból tegye meg a lépéseket.”

Enyhe tél várható
Az időjósok szerint azonban teljesen felesleges a fa- és szénárakkal kapcsolatos aggodalom. Nem mintha az áremelkedés elkerülhető lenne, de az 1907-es tél enyhének ígérkezik.

„Hát erről a télről, melytől máris nagyon fáznak a szénbőségben nem igen bízó magyarok, Meteor, aki elég gyakran eltalálja az időjárást, azt mondja, hogy nem kell megijedni tőle. Az igazi becsületes tél csak január közepe felé kezdődik s akkor sem lesz sem kemény, sem hosszantartó. A tavasz azonban már hüvösebb lehet és jól kinyulhatik. Mindebből az következik, hogy a szénmizériáktól nemigen kell félni, mert csak az esetben lehetne nagyobb baj, ha a ránk következő tél olyan lenne, mint amilyen az elmult volt. De hát a nagy telek nem igen ismétlik magukat ilyen gyorsan. Reméljük, hogy Meteor jóslata ezuttal is beválik és a szegény emberek nem fognak imádkozni a szénkereskedők előtt, akik a mult hideg tél idején.„

Nyelvében él a nemzet
„Minden nemzetnek egyik legfőbb kincsét kétségkivül nyelve képezi. Ez az, mi őt a többi nemzetektől megkülönbözteti s az egyediség bélyegét üti rá.
Ha tehát valamely nép, nemzet büszke multjára, következésképp büszke nyelvére is. Mindent elkövet, hogy nyelvét megtartsa, müvelje, előbbrevigye; mert meg van győződve arról, hogy míg nyelve él, virágzik, addig erős, életképes maga a nemzet is; ha nyelvét saját fiai odahagyják, a nemzet rohamosan indul sirja felé, meghal és ugy hal meg, hogy többé nehezen támad életre.
Mily hálátlanság tehát az, ha az ember elhagyja saját anyanyelvét.
Az angol, a francia, a német görcsösen ragaszkodik nyelvéhez s ha alkalma nyilik is más nyelven beszélni, nem teszi, - megmarad a magáé mellett.
És mi magyarok mit teszünk? Semmit se hanyagolunk el oly könnyen, mint éppen nyelvünket. Azért oly poliglott még ma is Szent István birodalma.”

Ezekkel a gondolatokkal indította vitára késztető publicisztikáját a Szombathelyi Friss Ujság egykori tollforgatója. Az ezt követő sorok ma – az óvodáskori nyelvtanulás divatja és az anyanyelvi kultúránk háttérbe szorulásának idején – is elgondolkodtatóak.

„Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy idegen nyelvet tudni nem szép és tanulni nem kell; de annyit talán mégis megkövetelhetünk minden honfitól és honleánytól, hogy édes magyar nyelvünkön helyesen beszélni és helyesen irni tudjon s csak ezután fogjon idegen nyelvhez, melynek tanulása által mind jobban és jobban megtanulja sajátját is.
S ebből megitélhetjük, vajjon helyesen cselekesznek-e azok a szülők, kik gyermekeiket már akkor, mikor először hallhatják e kedves szókat: papa, mama, mintegy elszoktatják maguktól és rábizzák más nemzetiségü nevelőre vagy nevelőnőre?
Nem más ez, mint csirájában elfojtása a magyar nyelv tudásának.
A kis gyermek fogékony esze mindent felölel. Szereti ösztönénél fogva utánozni, mit felnőtteknél lát és hall. Most már képzeljük el, ha a nevelőnő szüntelenül a franciát, meg a németet hangoztatja, lehet-e szó az édes anyai nyelv megtanulásáról?
De azt mondhatná valaki, hogy hiszen az iskolában is járnak a gyermekek, megtanulják ott a magyar nyelvet. De hogy is tanulják meg!
Innen származik azután, hogy idegen nemzetek irodalmát istenitik, később könyvtáraik megtelnek francia regényekkel, a mi dicső irodalmunkkal nem törődnek, szerencse, ha tudják jeles költőink neveit.
Hány magukat magyaroknak nevezők vannak, kik többször olvasták Schillert, mint Petőfit vagy Aranyt? Pedig hol találunk hivatottabb és lángszellemübb lirikust Petőfinél? Hol van olyan jeles ballada-költő, mint Arany János? Hol, ki oly ragyogó nyelven zeng, mint Vörösmartynk?
Igaz, hogy van az olasznak Petrarkája, a franciának Berangerje, a németnek Heinéje, kik tagadhatatlanul nagy szellemek. De nem vallotta-e meg maga Heine, a nagy, talán legnagyobb német lirikus, hogy olyan őszinte érzelmeket csak ritkán sikerül lantjából kicsalnia, mint amilyent halhatatlan Petőfink mindig kicsal? Nem bámulta-e Petőfinket maga Beranger?”

Kik azok akik a legtöbbet tehetik – és tehették száz esztendeje is –anyanyelvünk védelmében? Az édesanyák.
„Hozzátok fordulunk tehát, kedves magyar anyák, ti vegyétek kezeitekbe nyelvünk szent ügyét, neveljétek magatok gyermekeiteket magyarul és magyaroknak… Ha minden honleány buzgón fáradozik nyelvünk érdekében; ha gyermekeit nem bizza idegen nevelőre, ha családi könyvtárt magyar irók könyvei diszitik és magyarul imádkozik övéivel: akkor nem teljesedik be az, mit a költő szomoruan zeng: Hej! ma-holnap a magyar szó ritka, mint a fehér holló!”

Sztrájk a sekrestyében
„Érdekes és mulatságos kis epizód történt a mult vasárnap, a mise előtt, - az egyik szomszédos községbeli templom egyszerü sekrestyéjében. A minisztráns fiuk megtagadták az engedelmességet. Sztrájkba léptek. Midőn ugyanis a plebános felöltözködött a misemondó ruhába, hogy megkezdje a szertartást, csudálkozva tapasztalta, hogy az ott levő minisztráns fiuk nem álltak eléje a csengetyüvel, hogy az oltárhoz kisérjék, hanem tétlenül várakoztak az egyik sarokban. A plebános kérdőre vonta a fiukat…

A gyerekek láthatólag zavarba estek. Lesütötték a szemüket. Tipegtek-topogtak, morogtak. A vállaikat huzogatták, vonogatták, végre nagynehezen kivallották, hogy keveselik a két-két krajcár fizetést a minisztrálásért. Legalább is négy krajcárt, vagyis száz percentes béremelést – követelnek, mert olcsóbban nem hajlandók az oltárhoz menni. A plebános elmosolyodott a fiuk követelésén és nyomban alkuba bocsátkozott velük. Néhány percnyi beható és részletes tárgyalás után kölcsönös megegyezés jött létre közöttük. A fiuk megelégedtek az ötven percentes béremeléssel is.. Fejenként tehát egy-egy krajcár béremelést kaptak – a perselyből. E szerint hat-hat fillér jutott a számukra. Miután a plebános biztositotta őket, hogy ezután már ezt a nagyobb fizetést kapják állandóan, a fiuk nagy örömmel szüntették be a passziv-rezisztenciát s jelezzék a szentmise megkezdését. Néhány perc mulva már megjelentek a sekrestye ajtajában, hogy hangos csengőszóval.

Éppen ideje is volt, mert a hivek már nagyon türelmetlenkedtek a templomban… A minisztráns fiuk bérharcát egyébként az a körülmény támogatta leghathatósabban, hogy az egész községben csak ők ketten vannak, akik minisztrálni tudnak. Igy aztán nem kellett tartaniok a konkurenciától. Ezt a tényt használták ki a ravasz fiuk a plebánossal szemben, aki méltányosan eligazitotta a dolgot egy-egy vörös krajcárkával...
Ennél olcsóbban még soha nem törték le Magyarországon a béremelésre irányuló sztrájkot…”

Bikaviadal
Száz esztendeje, szeptember végén Szombathely polgárai hátborzongató jelenetnek lehettek tanúi a Szent Márton utcában.

„A spanyol bikaviadalok miniatur kiadása játszódott le tegnap délelőtt a Szentmárton-utcában. Ifju Gorer József hentes egyik alkalmazottja egy fiatal bikát vezetett a vágóhidra. Az állat valamitől anyira megvadult, hogy vezetője nem tudta megfékezni. Elkeseredett harc fejlődött ki a mészároslegény és a bika között, miközben a vad állat szarvaival a legényt a Straidt-féle vendéglő kapujához szoritotta, ugyanannyira, hogy annak két oldalbordája eltörött. A szerencsétlenül járt legényhez a mentőket hivatták, a kik a kórházba szállitották.”

Folytatás következik októberben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Miről szóltak a hírek száz éve?