Szép kezdeményezés volt ez a babolvasó pályázat a könyvtár részéről, de a pályázók nem indulhattak egyenlő eséllyel. Ez így egyáltalán nem volt fair. Mert aki korábban küldte be a pályázatát, az sokkal nagyobb eséllyel indult. Ha október negyedikéig lehetett nevezni, akkor az úgy lett volna igazságos, hogy október ötödikétől lehessen szavazni, úgy minden pályázat egyenlő eséllyel indult volna.
Moni
kom_KUKAC_savaria_PONT_hu
Vonatkozó cikkünk:
Klaudia és Tomika: 2007
Vas megyei babaolvasói
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.