Felrúgják a mérges gombákat
A napi munka végeztével, öt óra körül ülünk be a kocsiba a szerkesztőség előtt,
hogy reklámtáskával, zsebkéssel felfegyverkezve hódítsuk meg az erdőt. Kicsit
számolunk, hiszen már korábban sötétedik, az erdőben este hét körül már alig
lehet bármit is látni.
Ják felé vesszük az irányt, néhány nappal ezelőtt az Újperint és Ják közti út
minden lehetséges megállóhelyénél autók parkoltak, arra gondolunk, talán nem
véletlenül.
Néhány perc múlva földútra kanyarodunk, nyitva a sorompó, kétszáz méter után megállunk, és jóféle gomba után kutakodunk. Az első néhány tíz méter után rá kell jönnünk, valószínűleg rossz terepet választottunk. Némi gomba van ugyan, de vagy az értéktelen, vagy a mérgező fajtából. Ráadásul fel van túrva az avar, itt bizony jó néhányan megelőztek minket. Az otthagyott példányokat felrúgták, ami egyébként régi módszer, eredetileg azért alakult ki, hogy a gyakorlatlanabbak ne szedjék össze a mérgező fajtákat. Van viszont hátulütője is a dolognak, a rúgás következtében messze repülnek a spórák, így jobban szaporodnak a mérgező fajok. Száraz a talaj, gyakorlott gombászként tudjuk, ez a környezet nem kedvez az értékesebb fajtáknak. Azért megcsodálunk néhány vaddisznótúrást, szarvas- őzcsapást, de nem ezért jöttünk.
Nem árt az óvatosság
Némi tanakodás után vissza az autóba. Dúsabb növényzetű erdőt keresünk,
lehetőleg vízfolyás környékén. Nem könnyű a dolog, jó félóra múlva
rádöbbenünk, már több tíz kilométerre vagyunk a várostól. A szerző számára
ismerős terepre érkezünk, egy traktorok által használt út mellett hagyjuk a kocsit,
tudjuk, olyan száz méterre folyik egy patak. Még be sem érünk az erdőbe, a fűben
már messziről látszik két fiatal őzlábgomba.
Ezzel a fajtával vigyázni kell, hiszen van egy hozzá nagyon hasonló mérgező
gomba, a gyakorlatlan szem könnyen összetéveszti őket. Az ehetőnek nagy gallérja
van, színe szinte fehér, idősebb korában eltűnnek a kalap foltjai, szára vékony.
Nekünk nem okoz gondot az azonosítás, így az első példányok a táskába kerülnek.
Nedves a talaj, ez biztató jel, cipőnk gyorsan átázik, de valamit valamiért. Még az
erdőszélen telepített fenyveshez érkezünk, könnyű az ágak alatt haladni, vastag a
mohaszőnyeg.
Veszélyes mesevilág
Aztán mesevilágba érkezünk, tényleg, mint a gyerekeknek szóló könyvekben, piros
kalapú, fehér pöttyös gombák állnak elénk. Látványnak nem utolsó, de vigyázunk
a testi kontaktussal, ezek a hírhedt légyölő galócák. Kicsit elröhögünk azon,
hogy akció közben kellene lefotózni, amihez öngyilkos bogarakat kellene keresni. De
nem kell sokáig várnunk, egy kíváncsi méh esik áldozatul a számára csábító
színnek és illatnak.
Aztán beérünk az igazi erdőbe, itt tényleg van gomba, illatukat is érezni.
Tuskógomba, fehér kalapos keserűgomba, rengeteg, számunkra ismeretlen faj. Mivel
megbeszéltük, hogy biztosra megyünk, ezeket figyelmen kívül hagyjuk, még azt a jó
néhány galambicát is, amely ismerősként köszön ránk.
Nagyon szép az erdő, itt azért sokkal dúsabb a vegetáció, mint Szombathely mellett.
Megérkezünk a patak mellé, még a levegő is párásabb, aztán kellemetlen kép fogad
minket, egy régi, kidobott tűzhely rozsdállik, ki tudja már, milyen régóta.
Őzlábgombát nem látunk, vargánya után kutatunk, eredménytelenül. Látható, hogy
itt is megelőztek minket, fel van túrva az avar, de ez most nem zavar, biztosak vagyunk
későbbi sikereinkben.
Tölcsérgomba telepek
Egy domboldalon fekete gombák telepe sötétlik, ez a tölcsér-, vagy más nevén
fűszergomba. A két-három centistől egészen az arasznyiig, rengeteg van előttünk,
szinte kaszálni lehetne. Kár, hogy erre nem készültünk, a tölcsérgomba ugyanis
szárítva és darálva kitűnő fűszer húsételekhez.
Bóklászunk egyet a dimbes-dombos terepen, aztán korábbi tapasztalatainkra hagyatkozva mélyedéseket, árkokat keresünk, ezekben megmarad a nedvesség, és kitűnő környezetet nyújtanak a gombának. Alig tíz perc múlva feltűnnek az első, öregebb őzlábgomba példányok. Van köztük harminc centi átmérőjű is, a kalap alja viszont már megbarnult. Ehető, de íze nem az igazi, otthagyjuk. Egy elhagyatott kavicsbányához érkezünk, itt lelünk a legszebb zsákmányunkra, egymás mellett két, nagyon fiatal őzlábgomba, alig néhány órája bújhattak ki, kalapjuk még ki sem nyílt teljesen.
Megjegyezzük, hogy az őzlábgomba vadászat tényleg lutri, a gomba ugyanis alig néhány óra alatt nő összeszedésre alkalmas méretűre, aztán egy nap alatt vége az életciklusának, elkezdődik a rothadás, ráadásul a rovarok, csúszómászók is kikezdik.
A vadak távolról figyelnek
A kavicsbánya környékén negyedóra alatt szedjük félig a táskát, közben
mérgelődünk egy sort, a mélyedéseket fűrészporral töltötték fel, ezzel kiírtva
a gombát.
A fejünk felett, a lombkoronában zajlik az élet, madárszárnyak csapkodnak, fotósunk
nem tudja követni őket az objektívvel, egyébként ezen a területen a nagyobb
ragadozófajok is honosak. Hiába van szarvasbőgés, négylábúakat nem látunk, de
biztosak vagyunk benne, hogy az őzek, szarvasok, vaddisznók távolról figyelnek minket.
Azt szokták mondani, a vadak jobban félnek az embertől, mint az ember tőlük, de
azért nem ajánljuk, hogy szarvasbőgés idején, vagy malacokkal vonuló vaddisznót
látva bárki is legénykedjék.
Mi sem tesszük, lassan sötétedik, indulunk kifelé az erdőből, elég messze
vagyunk a kocsitól. Már bőven félhomályban botorkálunk kifelé, esélyünk sincs
arra, hogy észrevegyük a gombákat, de még a pocsolyákat sem, így rendesen elázunk,
amíg az autóhoz érünk.
De a közel kétkilónyi őzlábgomba, és az élmény kárpótol a kellemetlenségekért.
