Másfél óra Hagyfalutól Szombathelyig - olvasói levél

Tegnap délután fél négykor indultam a fővárosból Szombathelyre. Az autópályán normál tempóban lehett haladni, és a 86-oson is Hegyfaluig.Két és fél óra alatt értem oda, onnan másfél óra volt a Zanati út végi körforgalom. Több száz autó állt az úton, miközben szemből, ha lassan is, de haladt a forgalom. Az út csak néhány helyen volt lefagyva, többségében latyakos volt, és a hó sem esett. De ez katasztrófa, pedig a közutasok dicsekedtek azzal, hogy mennyire felkészültek a télre.

Igor
szilagyi_PONT_jozsef_KUKAC_szombathely_PONT_radio_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Leesett a hó, és rögtön fennakadásokat is okozott - Képes beszámoló

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény