1883. február 16-án Kiscellen (ma Celldömölk része) látta meg a napvilágot Gáyer Gyula jogász és botanikus. A szombathelyiek számára a neve ismerősen csenghet, hiszen az ő nevét viseli a Gayer-park.
Elemi iskoláit Kiscellen végezte, majd tízéves korában Szombathelyre került, ahol a premontrei főgimnáziumban folytatta a tanulmányait, majd Budapesten hallgatott először magyar-latint, majd jogot. 1907-ben vált jogászdoktorrá Kolozsvárott, 1914-től a felsőőri járásbíróság, majd a szombathelyi királyi törvényszék albírója volt. 1918-tól bíró, ezek után pedig törvényszéki tanácselnökként és a Vasvármegyei Múzeum külső munkatársaként is dolgozott.
Hírnevét viszont botanikusi tevékenységének köszönheti, legfontosabb műve a "Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv" című írás. A sisakvirág és a szeder rendszertani feldolgozásával is foglalkozott, de gyűjtötte még a megye ásványait, kőzeteit, őslénytani leleteit és állatvilágának nevezetesebb képviselőit is.
Halála előtt Celldömölk díszpolgárává tüntették ki. 1932. június 13., 49 évesen hunyt el Szombathelyen. Szobra van Celldömölkön és Szombathelyen is.
Segítségünkre volt:
Wikipédia
Arcanum