Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a döntésre felkért szakmai bizottságok javaslatára tavaly december 19-én döntött arról, hogy a Kolibri Színház élére Zalán Jánost nevezi ki. A társulat azonban egy másik jelöltet, a korábban is a Kolibriben tevékenykedő Vidovszky György rendezőt látta volna szívesen az igazgatói székben. Zalán korábban a Pesti Magyar Színházat vezette, azt az intézményt jelenleg a hatóságok vizsgálják, mert a Zalán-érában szabálytalanul működött.
Zalán a társulat ellenkezését azzal próbálja oldani, hogy konzulensének felkérte a korábbi igazgatót, Novák Jánost, de ezzel a döntéssel sem sikerült osztatlan sikert aratnia.
Az ügyben most Kovács Géza a szombathelyi Mesebolt Bábszínház korábbi igazgatója Elbúcsúzott a szombathelyi Mesebolt bábszínház nyugdíjba vonuló igazgatója 2024. July 05. 18:08 nyílt levélben fordult a kollégáihoz, mivel Zalán megoldását nem feltétlenül találta tisztességes húzásnak – a levelet a szinhaz.online közölte.
Kedves Barátaim, Kollégáim!
Zavarodottságomat szeretném megosztani veletek. No, nem a világ elképesztő változását látva bekövetkező zavaromat, hanem szűkebb , szakmám, a gyermekszínház világában megjelenő hírekből fakadót. Tudom, nyakatekert kissé ez a bevezető, bocsájtsátok meg nekem.
Olyan hírt olvastam tegnap, azaz egy Zalán János által írt, s Novák János nevével is jegyzett levelet, mely rettentően meglepett, vagyis inkább megdöbbentett. Kérdések szakadtak fel bennem. Valóságról, megtévesztésről, megtévesztettségről… Sok mindenről.
Kérdezem magamtól, valóságos-e, hogy a Kolibri alapító igazgatója, szülőatyja, ha már anyja nem lehet, a társulat megkerülésével, annak elárulásával ilyen ígéretet tegyen, amiről a levél szól? Nehezen tudom elképzelni.
Ha igen, akkor óvatosan kérdezem, az általam több évtizede végtelenül tisztelt Novák János, átlátta-e a felkérés – ha volt ilyen- lényegét? Félek, hogy nem.
Akkor mi történt? Elhangzott valami, amit lehet így is, úgy is magyarázni, mindenesetre jól kommunikálható, ígéretszerű valami. Kinek, kinek részéről morális és mentális kérdések vetődnek fel.
Nem hiszem, hogy Novák János tudatosan cserben hagyná a társulatot. Ha igen… Tudom, jön az ellenvetés valahonnan, hogy az értékek megmentése okán, a társulat érdekében vállalná a felkérést. Valóban így történt minden?
Én csak kérdezek, féltve a társulatot, akik talán most elárulva érzik magukat. Féltem Novák Jánost, mert sokakban nehéz gondolatok születnek döntésével kapcsolatosan. Elnézést kell kérnem Zalán Jánostól, de őt most ebben a helyzetben nem féltem.
Jó lenne, ha végre a tisztesség kopogna az ajtónkon, s nem a tisztességtelenség rúgná azt be ablakot törve!
Barátsággal, Kovács Géza (bábjátékos)
A Kolibri Színházért szolidaritási tüntetést is szerveztek szerda estére, Kovács Géza nemrég podcast adásunk Miért tartja veszélyesnek a tudást és a művészetet a magyar politikai elit? 2024. February 13. 18:55 vendége volt: