Idén új helyszínen, a Tóvendéglőben tarották báljukat a PTE gólyái. Az elegáns környezethez méltóan öltözött gólyákat a nyitótánc után hagyományosan egy a vállukhoz érintett lábszárcsonttal avatták fel. Ezután kezdetét vehette a szórakozás, amihez a Zero zenekar adta a talpalávalót. A zenészeknek igazán jó hangulatot sikerült csiholni, hiszen szinte mindent játszottak, a mulatósabb számoktól a mai legújabb zenékig. No és a fitalok reakció szerint nagyon jól eltalálták a kettő arányát. (A magyar ifjak ebben is hagyományőrzők. Akármilyen zenei stílustól is indulnak, csak eljutnak a mulatósig...) Végül a tombola kisorsolása és az Anima zenéje zárta bulit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!