Nőnapi köszöntő

„A női beszédben nem a szavak a fontosak, hanem az egésznek a muzsikája.” Az szombathelyi SZDSZ sajtóközleményben köszönti a nőket.

Csathó Kálmánt idézve „A női beszédben nem a szavak a fontosak, hanem az egésznek a muzsikája.”

Az elmúlt időszak politikai csatározásában férfitársaim szájából elhangzottak szavak, ezek a szavak sokszor nem voltak fontosak csupán a csendet törték meg. Sok esetben el sem szabadott volna hangozniuk ezeknek a szavaknak, hiszen eljutottunk 2009-ben odáig, mikor hazánkban „okos” férfigondolatok kapcsán embereket üldöznek etnikai hovatartozásuk miatt. Gazdaságunkból is hiányzik a józan előrelátás, csak szavak vannak!

Azt gondolom, hogy a mai magyar társadalomból hiányzik a muzsika és harmónia. Vélem, hogy ezt a harmóniát valóban a női szavak, gondolatok tudnák helyretenni, mint ahogy azt a történelem során oly sokszor megmutatták. A nők nem csupán saját egyenjogúságuk élharcosai voltak, hanem szószólói minden alapvető emberi értéknek és szabadságjognak.

Az a nemzet, ahol különbséget tesznek ember és ember közt etnikai hovatartozása miatt, férfi és nő közt, ott az alapvető jogok és a nemzet méltósága szenved csorbát.

E rövid köszöntővel kérem a hölgyeket, hogy szavaikkal és gondolataikkal hozzák el társadalmunkba a „muzsikát”.

Tóth Róbert SZDSZ Szombathely Városi Elnök

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény