Körülbelül két héttel ezelőtt, egy szerdai éjszaka Szombathelyen autózva figyeltünk fel rá, hogy a városban mennyi helyen nincs közvilágítás. Nem csak egy-egy lámpa nem világított, hanem néhány helyen akár 20-25 egymás mellett lévő sem. Máskor is történt már ilyen, de rövid időn belül kijavították a szakemberek, így túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottunk neki. Napokkal később a belvárosban járva azt tapasztaltuk, hogy még mindig nem világítanak a lámpák, a balesetveszélyes helyzeteket nem szüntette meg a szolgáltató.
Sötétség túra - néhol 20-25 lámpa sem világít egymás mellett
Gondoltunk egyet, és fényképezőgéppel felszerelkezve elkezdtünk autózni a városban. A másfél órás városi túra eredményeképp elmondhatjuk, hogy találtunk olyan utcákat, ahol szinte teljes sötétségbe burkolódzott minden: forgalmas kereszteződések és gyalogátkelőhelyek is, de több Zanaton lakó arról panaszkodott, hogy a Tesco előtti körforgalom környékén már hónapok óta nincs világítás, ami körülbelül 25 meghibásodott lámpát jelent egymás mellett. Sötét a Kiskar u. - Óperint u. kereszteződés és környezete is, ami Szombathely egyik legforgalmasabb csomópontja. A hibalista olyan hosszúra nyúlt, hogy a végén már nem álltunk meg olyan helyeken, ahol csak egy-egy lámpa nem világított, mert megőszültünk volna mire végzünk.
Az E.ON csak a Rohonci útról tud, azt már javítják
Természetesen következő héten megkérdeztük az E.ON Hungária illetékesét, és felsoroltunk néhány helyet abból az ugyancsak hosszú listából, amit egy csupán másfél órás autózás alatt sikerült összeírnunk. A cég munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy egyedül a Rohonci úti problémáról érkezett hozzájuk bejelentés, aminek a kijavítása már elkezdődött, itt kábelhiba történt. Március 8-án visszanéztünk a Rohonci úthoz, ahol még mindig sötétség volt, a Petőfi Sándor utca Ady tér előtti részétől egészen a Deák Ferenc utcai kereszteződésig egyetlen lámpa sem világított az egyik oldalon, de volt ahol az út másik oldalán lévő lámpák is sötétek voltak. A Rohonci út problémája ezzel nem ért véget, a Haladás pálya előtti gyalogátkelőhely is sötétségbe borult, és a Horváth Boldizsár körúti forgalmas kereszteződés közepén lévő lámpa sem világít.
Veszélyben a gyalogosok
Több olyan helyen is sötétség van hosszabb ideje, ahol már számtalan baleset történt, például az említett Rohonci u. elején, ahol több gyalogost is elgázoltak Biztonságosabb közlekedést a hírhedt kanyarban 2008. October 31. 13:40 már, és a Plázánál a gyalogátkelőhelyen is ütöttek már el Kómában van a zebrán elütött bolyais diák (frissítve) 2008. October 23. 00:23 embert. Veszélyes helynek mondható a Sorok utca is, ahol a gyalogosok hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a derékszögben kanyarodó főúton áthaladva az autókkal szemben nem nekik van elsőbbségük, ennek ellenére mégis sokan lelépnek az érkező kocsik elé – itt szintén nem világít a kanyarban a lámpa. Ez a kereszteződés amúgy a biciklisek "kedvence" is, akik a parkolóból szeretnek kihajtani megállás nélkül.
A hírhedt ötös kereszteződésben a Március 15. téren, ahol mindennaposak a balesetek Nők karamboloztak nőnapon Szombathelyen 2009. March 08. 13:27 , szintén több egymás mellett lévő lámpa sötét.
Most jó - most nem jó
Tapasztaltunk furcsa dolgokat is: például a Március 15 térnél, ahol néhány nappal korábban az egyik lámpa nem világított, ott az a lámpa most épp igen, viszont helyette a mellette lévő két lámpa aludt ki, de csak átmenetileg, hiszen néhány órával később ismét az első felállás "játszott". Hasonlóan furcsa volt az is, hogy múlt héten egyik éjjel a Kiskar utcában is működtek a lámpák, következő éjjel viszont ismét az egész utca sötét volt. Ez a jelenség több helyen is megismétlődött.
Na de mikor javítják?
Az E.ON Hungáriának a bejelentést követően a következő határidőn belül kell a közvilágítás hibáit javítani:
Ha nagyobb üzemzavar jellegű meghibásodás (pl. földkábelhiba) miatt a meghatározott határidő nem tartható, az áramszolgáltató ezt közli a jegyzővel, valamint a közút kezelőjével és az illetékes közlekedésbiztonsági és közbiztonsági szervekkel.
Az E.ON a hozzánk eljuttatott közleményében kéri, hogy:
"Amennyiben hibát tapasztalnak, jelezzék felénk, hogy a javításról mihamarabb gondoskodhassunk. Kérjük, igyekezzenek minél pontosabban leírni a hibajelenséget, valamint a pontos címet (tehát azt, hogy melyik házszám előtti lámpáról van szó). A műszaki hibák bejelentésére a nap 24 órájában ingyenesen hívható a 06-80/20-50-20-as telefonszám szolgál, amely mind vezetékes, mind mobiltelefonról elérhető. Bejelentés elektronikus úton is tehető a www.eon-hungaria.com honlap elektronikus ügyfélszolgálatán a Hibabejelentés menüpont segítségével."
Nos, mi a hibák teljes listáját eljuttattuk ma (2009. március 9.) az E.ON-hoz, és 8 nap múlva ismét teszünk egy kört a városban, hogy megtudjuk javult-e a helyzet. A panaszkodást pedig néhány költői kérdéssel zárjuk: Ha mi a fotózást is beleszámítva másfél óra alatt körbe tudtuk járni a legfontosabb utakat Szombathelyen, akkor az E.ON - akinek egyébként ez is lenne a feladata többek között - miért nem? És akkor még nem beszéltünk a sötét lámpák miatt csökkenő közbiztonságról és növekvő balesetveszélyről....
A hibák listája a teljesség igénye nélkül, mivel a végén már az egy-egy nem világító lámpás helyeknél meg sem álltunk: