A fa szerelmese
Kovács Gábor szombathelyi építészmérnök, igazságügyi szakértő és "faragász" egyik előző munkája, egy óriás kerekű, működő velocipéd a Savaria Filmszínházat díszítette, ennek kisebb testvérét pedig az alkotó használja. A faautó viszont még ezeknél is nagyobb durranás és könnyen lehet, hogy nem csak hazánkban terjed a híre.
- Én
csináló
ember vagyok, nem szeretek csak úgy ülni. Egy barátom, Oroszy Csaba festőművész vetette fel az őrültnek tűnő ötletet, a faautót, mivel tudja, hogy elég őrült vagyok ahhoz, hogy megcsináljam. Megterveztem magamra méretezve és minden este ezen dolgoztam a munka után. Fémvázra rögzítettem egy négy sebességes váltót, arra építettem a fa felépítményt. Nagyrészt fenyőből készült, mert az könnyű, a pedálok és a merevítések pedig cseresznyefából lettek kialakítva. A hátsó a hajtott kerék és az első kettő a kormányzott, direkt úgy csináltam, hogy egyszerű legyen, mint egy faék.Úgy terveztem, hogy minél ívesebb legyen, mivel ez fában nagyon jól mutat és régiesnek is hat, ami szintén nagy vágyam volt. - magyarázta Kovács Gábor. Mint mondta, a térdrésznél még faragni kell belőle, de egyébként jól irányítható lett a látványos jármű, amelyet napelemes lámpával, irányjelzőkkel, 1800-as évekből származó hangkürttel is felszerelt. Sőt, még beépített autórádió is van, amiből ott jártunkkor rockzene szólt. Az áramot 12 voltos akkumulátor szolgáltatja, a kocsi oldalán szinte rejtve pedig egy kézi hajtású áramfejlesztő is helyet kapott.
Jókor, jó helyen
A nyugat.hu ott lehetett, amikor a faragász barátja segítségével először tolta ki gyönyörű faragásokkal díszített házából az autót. Kovács Gábor egy parkolóban próbálta ki először az autót, amely könnyen irányíthatónak bizonyult, igaz, előjöttek hiányosságok is, mint például a szűk lábtér. Ezen azonban könnyen lehetett segíteni, csak gyalu kellett hozzá.
Megtetszett a városvezetésnek
A faautó híre eljutott a Karneválirodáig, ahol valakinek kipattant a fejéből az ötlet: miért ne lehetne ilyen autókkal közlekedni a Savaria Karneválon? Megkeresték hát Kovács Gábort, de a beszélgetések során ezt az ötletet elvetették.
- Egyrészt négy hónap alatt a munkám mellett képtelen lennék még két autónál többet elkészíteni, másrészt én nem is ajánlom, hogy a karneváli tömegben ilyen autót használjon valaki. Szinte lehetetlen lenne haladni vele, átesnének az autósokon az emberek és hova tennék a faautót, ha kiszállnak belőle? – sorolta aggályait Kovács Gábor és ezekkel a karnevál szervezőit is meggyőzte. Napokkal később azonban a Városházáról keresték meg és új ötlettel álltak elő.
FAVARIA-2010
- Dr. Ipkovich György úrral ültem le beszélni, aki azt kérte tőlem, hogy jövő májusra készítsek hat faautót, felnőtt és gyerek méretben. Ez már részemről is vállalható. Az előzetes tervek szerint a Centrum áruházzal szembeni téren alakítanának ki egy kis
parkolót
, ahonnan bérelni lehetne az autóimat és egy kiadványt is kapnának mellé a bérlők az ajánlott útvonallal és az akadálymentesített útszakaszokkal, hiszen ezzel a járművel nem lehet padkán felhajtani. Jellemzően a Fő tér és a közeli műemlékek tekinthetők meg könnyen – mondta Kovács Gábor, akinek tetszett a polgármester spontán névötlete, a Favaria is. A kisautót tehát így nevezik majd jövőre, a debütálásakor.Kellenek az új ötletek
Szombathely polgármestere nem rejtette véka alá, nagyon tetszett neki a fából faragott jármű.
- Amikor először hallottam róla, akkor nem gondoltam, hogy ezzel közlekedni is lehet. Készült már szombathelyen gyufából készült autó Februárban bemutatják a gyufaautót mégis lesz rekordkísérlet 2007. January 17. 08:10 , de azt nem lehetett rendeltetésszerűen használni és most nem a rágyújtásra értettem. Egy városnak mindig keresnie kell a lehetőségeket, amelyek vonzerőt jelenthetnek. Úgy tudom, sehol máshol a világban nincs olyan, hogy a nevezetességeket lábbal hajtott faautón tekinthetik meg a turisták – lelkesedett dr. Ipkovich György. – Ha valaki két órára kibérel a családdal egy ilyen autót, akkor könnyen eltekerhetnek a Fő tér – Nagytemplom – Megyeháza – Iseum – Zsinagóga –Szent Márton templom – Király utca útvonalon. Közben mozognak, jól érzik magukat. Autórádió helyett a külföldön bevált rendszert kívánjuk beépíteni, ezzel kapcsolatban április közepén tárgyalunk a Siemenssel.
Idegenvezető a rádióban
A polgármester által említett rendszer gyakorlatilag egy automata idegenvezető, amely kis hangszórókon keresztül látja el információval a turistákat. A műemlékek, érdekességek közelében, kb. 20 méter sugarú körben egy jeladó sugároz speciális jelet, ami aktiválja a faautóba épített berendezést, amely lejátssza a jelhez tartozó, előre rögzített szöveget, mintha idegenvezető beszélne. Megtudhatjuk mikor épült egy templom, mik a fő paraméterei, milyen érdekességek történtek vele kapcsolatban, de olyankor is megszólal majd a hangszóró, amikor az utas nem is számít rá, mert nincs érdekes pontként jelölve valami a térképen. Ilyenek a híres emberek szülőházai, vagy különleges események színhelyei.
A turisták így még inkább motiváltak abban, hogy minél több felé tekerjenek, hátha felfedeznek még érdekességeket. A rendszer alkalmas két látványosság között az aktuális programok ismertetésére is, amellyel látogatók szerezhetők kiállításoknak, kulturális programoknak, gasztronómiai eseményeknek. A kirándulók maguk választhatják ki, milyen nyelven hangozzanak el az információk. Kezdetben a magyar mellett németül és angolul lehet meghallgatni a tudnivalókat, de felmerült az orosz és a kínai nyelv is.
Nem csak turistáknak
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a faautós túra nem csak turistáknak lehet érdekes. A szombathelyiek egyelőre biztosan nem kapnak kedvezményt a bérleti díjból, mivel akkor a turistáknak vadászni kellene a járművekre. Lesz viszont helyette mobiltelefonra emlékeztető mobil idegenvezető berendezés, amelyet szintén bérelni lehet és amely gyalogszerrel is használható. Ennek az oktatásban is szerepe lehet, hiszen mobil angol, vagy németórákat lehet tartani. A gyerekek nem a négy fal között az osztályban, hanem séta közben hallhatják idegen nyelven a tudnivalókat, amely így jobban rögzül az agyukban. Az már a mi fejünkből pattant ki, hogy akár a gólyatáborok tréfás akadályversenyeinek helykereső feladatai is megoldhatók, hiszen a készülékek tetszőleges hangfájlt lejátszanak, így bárhova telepíthető jeladó, amelynek a közelében a készülék elmondja a következő feladatot, vagy a jelszót.
Őrült ötletből őrült jó turistacsalogató
Lám, egy őrültnek tűnő ötletből is lehet hasznos érdekesség. Az biztos, hogy a faautók nem fognak sokat pihenni a parkolóban és a mobil idegenvezető is hasznos ötletnek tűnik. Kovács Gábor pedig ennek ellenére új ötleteken is töri a fejét, bár az estéit kitölti az új járgányok faragása. Barátja is segít majd neki, így előbb végeznek a munkával. Kovács Gábor azonban nem a sorozatgyártás híve, biztosra vehető, hogy minden autó egyedi kinézetű lesz, erre ígéretet tett. Csak a váz lesz ugyanolyan, ebből két fajta készül: egy gyerekméretben és egy felnőttekre méretezve.
Fa minden formában
Kovács Gábor a belvárosi házában is szinte mindent maga készített, természetesen fából. Mint mondja, magát a legrosszabb fajta embernek tartja, mert mindenhez ért, de mindenhez csak kicsit. Ez viszont elegendő volt ahhoz, hogy ne kelljen mesterembereket hívnia a házába, az elektromos rendszertől kezdve a lambériázáson át a bútorokig mindent megcsinált.. Erről viszont legközelebb számolunk be.