Átmeneti szezon 2010-ben

Bár köszöni, jól van - él és működik -, az utóbbi napokban ellentmondó híresztelések kaptak szárnyra a Weöres Sándor Színház jövőjét és sorsát illetően. A polgármester a legutóbbi közgyűlésen mondta ki: tíz éven belül biztosan nem lesz új színházépülete Szombathelynek. Azaz: tíz éven belül nem készül el az új épület a Március 15-e téren; ami viszont egyáltalán nem jelenti a színházi működés végét.

Továbbra is az Akacs Mihály utcában dolgozik a társulat; igaz, a HEMO épületét mielőbb át kell alakítani. A dolgok jelen állása szerint az átépítés legkorábban 2010 januárjában kezdődhet meg - a szükséges hatósági eljárásokat egyszerűen nem lehet rövidebb idő alatt lefolytatni -, és az építkezés előreláthatólag tizenegy (de legkevesebb nyolc) hónapot vesz igénybe.

Az impozáns tervek már régóta megvannak - ezeket Jordán Tamás tegnap be is mutatta a társulatnak -, sőt, elvileg és gyakorlatilag a szükséges pénz is rendelkezésre áll a munkák elvégzéséhez.

A szombathelyi közgyűlés márciusban határozatot hozott a HEMO színházi célú átépítéséről, a kormány pedig az ígéretek szerint még ezen a héten dönt (muszáj döntenie) arról, hogy hozzájárul az új színházépület előkészítésére átutalt pénz - eredetileg 1 milliárd plusz 850 millió forint - átirányításához; vagyis engedélyezi, hogy az új színházépület előszítésére szánt összeget a HEMO színházi átalakítására használja föl Szombathely. (A kormányzati pénz egy részéből időtálló technikát vásárolt a színház, és ebből a pénzből finanszírozta a város a Március 15-e térre kiírt építészeti tervpályázatot is.)

Az átirányítási kérelem megfogalmazásához azonban arra is szükség volt, hogy a közgyűlés kivonja a HEMO-épületet az országos Agóra-pályázatból. A kívülállók számára ezen a ponton válhat végzetesen zavarossá a történet. Az Agóra (hosszú ó-val!) annak az EU-pályázatnak a neve, amelyet megyei jogú városoknak írtak ki: multifunkcionális kulturális központok létrehozására. Az Agóra-pályázat nem tévesztendő össze sem a szombathelyi összevont kulturális intézményrendszerrel, az Agorával (rövid o-val!); sem Jordán Tamás színházi agora-eszményével.

A HEMO-épületet tavaly év elején azért indította a város az Agóra-pályázaton, mert kiderült: a felújítására szánt 600 millió forint helyett a kivitelező 1 milliárd 200 ezer forintos ajánlatot tett a HEMO színházi célú átalakítására. Ahogy Jordán Tamás tegnap a bemutatott terveket kommentálta: A tervező fantáziája elszabadult. (A társulat fölmorajlott, amikor meglátta az új, egyelőre csak a rajzokon látható homlokzatot.)

A szombathelyi közgyűlés tehát 2008 elején semmissé nyilvánította a közbeszerzési eljárást, és még ugyanazon a testületi ülésen úgy döntött: elindítja a HEMO-t az Agóra-pályázaton. (A kiírás szerint a leendő multifunkcionális kulturális központban színházteremnek is kell lennie.) Ezzel párhuzamosan zajlott az új, Március 15-e téri színházépület előkészítése. Az eredeti tervek szerint 2011-re fölépült volna az új színház, 2010-re elkészült volna az Agóra-pályázat nyomán az Agora-központ. (Vagyis a WS Színháznak csak rövid ideig kellett volna albérlőnek lennie az új, multifunkcionális kulturális intézményben.) De közbeszólt a válság, összegzett tegnap Jordán Tamás. Az új színházépület - bármennyire is megérdemelné Szombathely - terve egyelőre elillant.

És itt körbeértünk: a HEMO-t a közgyűlés kivonta az Agóra-pályázatból, hogy megkezdődhessen - az új színház előkészítésére szánt pénzből - az épület átalakítása. (Az Agóra-pályázat 2. fordulóján az MSH-val próbál részt venni a város.) Jordán Tamás elmondta azt is, hogy a 2009/2010-es évad második felét valószínűleg az MMIK-ban tölti a társulat. De ez ügyben a tárgyalások még nem értek véget.

Forrás: Ölbei Lívia/Vas Népe

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Aktuális