Az időjárás ugyan zordabb arcát mutatta szombaton, de a versenyzőknek ez nem szegte kedvét abban, hogy nekiveselkedjenek a Vasi Vasember, triatlon versenynek. Mivel jubileumi verseny volt, a szervezők a szokásos futamok előtt, egy „buli” futamot is rendeztek. A rajthoz álló 33 sportoló meg is idézte az első, 1984-ben megrendezett Vasember hangulatát. Fecske úszónadrág, Csepel bicikli és retró kiegészítők idézték a 25 évvel ezelőtti versenyt.
Fél tízen kettőkor aztán a profik következtek. A férfiak 184-en , a hölgyek pedig 33-an teljesítették a távot. A Vasember négy legendája Garami Árpád, Hernádi János, Dr. Bálint Mihály és Kapolcsi Imre is jelen volt, így ők immár 25-ször lettek Vasi Vasemberré.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!