Még az eső sem szegte kedvét Savaria népének: a fáklyás felvonuláson többszázan álltak sorfalat a menet résztvevőinek, többek között a Weöres Sándor Színház színészeinek, növendékeinek.
Jordán Tamás kezdte a menetet: bigáról üdvözölte a tömeget. Így tett dr. Szele Györgyi kurátor is. Őket gladiátorok látványos csoportja követte, majd a Weöres Sándor Színház társulatának tagjai következtek. Erről mesélnek képeink.
A Savaria Történelmi Karnevál fáklyás menete
Gomba
A karneváliroda jelentése szerint a 2009. évi Savaria Történelmi Karneválon csaknem 150 ezer látogató vett részt, a két felvonulást mintegy 70 ezren látták. A 19 helyszínen közel 200 program várta az érdeklődőket, az Öreg Város Vásárán több mint 250 árus és vendéglátós kínálta portékáit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!