Faluriportunk következő állomása Vaskeresztes, Vas megye leggazdagabb települése 2009. July 18. 10:22 a szőlőhegyekkel, nyaralókkal övezett, strandjáról és szabadtéri diszkójáról (is)ismert vasi falucska, Döröske. A település, hogy behatároljuk: a Vasi Hegyhát Rábára tekintő peremén fekszik, Körmendtől és Vasvártól egyaránt 12 km-re. A falut a 8-as főút felől Molnaszecsődről, a 85-ösről pedig Katafánál lekanyarodva érhetjük el. A környék egyik legmagasabb és legszebb pontja (225 méteren) a Kápolnadomb, itt áll a falu büszkesége: a Szent Jakab templom. A helyiek úgy mondják: a Velemérivel egy idős, az 1200-as években épülhetett. A falu ettől délre fekszik. Pár utcás, lent a völgyben ott a tó, körülötte három szőlőhegy, és megannyi nyaraló.
A Fő út mellett tüneményes, meseszép porták, rendbe-szedett tornácos házak sora. Látszik, régen többnyire szegény családok éltek itt. Ablakokban muskátli, a kertekben ezernyi virág. Mára sok az osztrák tulajdonos, de akad olyan is, aki Pestről költözött ide. Szembetűnően rendezett hely ez, elvétve sem látni gondozatlan portát. Idegenvezetőnkül a helyi polgármester-asszony szegődik, ő meséli, az új rendezési tervben a régi házak és homlokzatok már védelem alá kerültek.
Se iskola, se óvoda, se posta…
Első megállónk a polgármesteri iroda: egy módosabb régi ház szobája, a harangláb tövében, a többi helyiségben orvosi rendelő és gyógyszertár működik. Bent egy asztal székekkel, két számítógép betárcsázós internettel. A környék falvaival egy körjegyzőséghez tartoznak, itt nincs önálló hivatal. Se iskola, se óvoda, se posta, se művelődési ház, csak könyvtár, heti kétszer. Amúgy ez nem is csoda, hiszen Döröskén mindössze 103-an élnek.
A boltot nemrég egy helybéli vállalkozó felújította, de a döröskeiek jó része nem vásárol itt, inkább bejár Körmendre teszkózni. Ha bezárják, akkor az önkormányzat feladata lesz az alapellátás biztosítása, úgyhogy szurkolnak neki.
A falu szerkezete az évszázadok óta alig változott
Volt időszak – mesélik a helyiek - a két világháború között, amikor négyszázan is éltek itt, de azóta nagyot változott a világ. Kevés a fiatal, mindössze öt vagy hat családban nevelnek gyereket. Sok az idős. Kevés a beköltöző, a fiatalok közül többnyire olyanok jöttek ide vagy maradtak itt, akiknek van helyi kötődésük. Kint a hegyben a pincéknél más a helyzet, ott sok a „gyüttment”, sokan építtettek pincét vagy nyaralót. A házak száma az elmúlt évszázadban alig váltott, közel ugyanannyi. Ma száz lakóépületet számlálhatnánk össze.
Kukorica-fa ilyet sem láttunk! – meglepődésünk hangos, mire a fa gazdája a kiskertből elénk jön. Régen így szárították a kukoricát, meséli: „A vörösebbek a diófára kerültek, aztán már nem maradt hely a sárgábbaknak, így a kert elején a gyümölcsfára aggattuk.” Mint megannyi karácsonyfadísz, csüngnek alá a fejek.
A sánchoz valamikor Árpád-kori megerősített lakótorony tartozott
Az első írásos említés Döröskéről 1244-ből való, castellumát, azaz lakótoronyát vagy földvárát nem sokkal később egy 1471-ben keletkezett oklevél is említi. A tulajdonos akkor a nádasdi Darabos család volt. Ma egy idősebb osztrák házaspár birtokoljaa területet, ahol állt. Sétánk első állomása az ő portájukhoz vezet. Szívélyesen fogadnak, amikor meglepjük őket, a feleség épp paradicsomot szed, a férj a ház körüli a munkálatokat vezényli. Ugyanis felújítják a telken álló, itt a faluban módosabbnak tűnő régi parasztportát. Magyarul nem értenek, csak pár szót, így angolul próbálunk diskurálni. Megmutatják, körülbelül hol is állhatott régen a földvár. Azt mondják, büszkék rá, hogy olyan helyen élhetnek, amely régészetileg is jegyzett. Az istálló mögötti térségben méteres a gaz, a földvárnak mára nyoma sincs, csupán a sánc látszik. Állítólag védelem alatt áll, ám úgy tűnik, az osztrákokat annyira mégsem hatja meg: ide hordják a házból a törmeléket. Tudják ők, nem szabadna: csak icipici fű az, magyarázza a férfi, mikor célzást teszünk rá.
Ingáznak
Döröskén mindössze hét iskolaköteles gyermek él, ők Körmendre járnak, iskolabusz szállítja őket. A volán biztosítja a közlekedést, a kistérségben ezt ügyesen megszervezték. Óvodás korú gyermek nincs, „hat-hét éve nem született itt baba.” – panaszolják. A közeli Szarvaskenden egészen tavalyig működött egy közös fenntartású óvoda, de azt is bezárták.
Kevés az aktív korú felnőtt, ők leginkább Körmendre járnak dolgozni, de akad egy házaspár, aki mindennap Zalaegerszegre ingázik. Kettőjüknek már megéri. De azért jellemzően manapság is Szombathely felé orientálódnak. Többen a megyeszékhelyen kénytelenek munkát vállalni, hajnali busszal be Körmendre, onnan vonattal Szombathelyre, aztán délután vissza.
Semmi becsülete a paraszti munkának, nem kell az állat
„Nagyon nehéz helyzetben vannak azok a kis falvak, ahol se óvoda se iskola. Amíg működtek, volt konyha is, ők is alkalmaztak egy-két embert. Azt senki sem veszi figyelembe, ha bezárják a közintézményeket, a falu meghal.” – bosszankodik egy döröskei. Tény, hogy a településen már a 17. században működött iskola, valamikor a hetvenes években zárták be, azóta még inkább elzarándokolnak a fiatalok innen.
A gyerekek ingáznak, hamar kiszakadnak otthonról: „Persze jó helyük van a városban, szakkörökre is járhatnak. Csak amikor hazajönnek hétvégén a szülőkhöz, leülnek a tv elé, azt szokták meg a kollégiumban, nincs már munkára nevelés. Ez senkinek sem jó… az lenne jó, ha a faluban a fiatal is megtalálhatná a maga számítását, ha lenne becsülete a falusi munkának. Manapság nem kell az állat, semmi sem kell: behoznak mindent.”
Tény, manapság mindössze egy háznál tartanak lovat, szarvasmarha nincs, baromfi is alig akad, tojást is nehéz helyben venni. (1911-ben 220 szarvasmarha, 120 tehén, 254 sertés és 10 ló volt.) Gabona is csak úgy kerül, hogy a földjeiket bérbe adják, ennek fejében hozhatnak gabonát. Az idősebbnek azonban gond elmenni, és gond hazahozatni, inkább nem törődnek vele. A környék mezőgazdaságát a nagyobb bérlők tartják életben: osztrákok és magyarok vegyesen.
A polgármester-asszonytól megtudjuk, a faluban akad munkanélküli, ám mivel alig találni aktív korút, helyben nincs közcélúan foglalkoztatott munkás, sem szociális segélyen élő. Főként férfit kerestek, merthogy nők nem akarnak füvet nyírni, de nem jelentkezett senki.
Sokat csak ülnek a tv előtt, és nem csinálnak semmit
Egy hatvanas éveiben járó asszony így emlékszik a régi időkre: „Én még bent éltem a régiben is, hatodikos voltam, amikor kötelet vetettem és mentem aratni. Mindent megtanultunk és magunk megcsináltunk, azért is szeretem a falut. Egyet nem tudok, kenyeret sütni, de anélkül nem halok meg, hogy meg ne tanuljam. Tisztelet a kivételnek, de úgy látom, a falusi asszonyok nem olyanok, mint a régiek. A TSZ-esítés után csak a férfiak jártak el dolgozni, a nők maradtak otthon. Elkényelmesedtek. Sokat csak ülnek a tv előtt, lehet nem is tudnak már nagyon mást csinálni, mert annyira idősek, de valahogy még sincs ez így rendben.”
A volt iskolára-turistaszállóra ráférne egy felújítás
A tó mellett halad el a kék túra útvonal, így a faluban olykor bakancsos turistákat is látni. A régi iskolaépületben mi is meglátogatjuk a turistaszállót, amelyben elvileg 10 fő is elalhat, és van egy nagy konyha. Egy a gondja: eljárt felette az idő, erősen lelakott. A falu szeretné felújítani, pályázna rá, de az Eu-s projektekbe ilyen kis épületre nem lehet.
Döröskén pár éve működik egy faluszépítő egylet, ők állították a volt iskola épülete elé az emlékoszlopként funkcionáló kopjafát. Közös erővel felújítottak egy gémeskutat, és több útszéli kőkeresztet. Szerveztek téltemető rendezvényt, böllérversenyt: „ezek a közösségi megmozdulások éltetik még a falut.”
Irány a szőlőhegy!
Autóba pattanunk, felmegyünk 244 méterre, a község legmagasabb pontjára, az Öreghegyre. Szőlők, gyümölcsösök, pincék, nyaralók sora. Innen jó időben állítólag a németújvári várat is látni. Nekünk nincs hozzá szerencsénk.
A szőlőhegyekbe adnak ki nyaralókat is, de a turisták még nyáron sem lepik el a környéket. Borkészítéssel egyre kevesebben foglalkoznak, inkább pihenni járnak ide, kivágják a szőlőt.
A tó külön életet él
A Bogrács-patak vizét 1976-ban duzzasztották fel. (A víztározó 1000 méter hosszú, legnagyobb szélessége 320 méter, legnagyobb mélysége 12 méter.)
A tó a régi időkben a TSZ tulajdonában volt, aztán egy osztrák kezébe került. Így mesélik: „Sajnos nem a falué. Annak idején a TSZ vezetése eladta, a falu pedig nem tudta megvenni. Bár hivatalosan nem futhatott volna soha az osztrák nevén, mindenki tudja kié. A tulaj azonban nem nagyon törődik vele, alig látni a faluban. Fiatal vállalkozók bérlik, ők próbálják életben tartani a strandot és a diszkót. Felújították. Minden van itt, még pálmafa is, de érezni a pénztelenséget.”
Állítólag tényleg nem ment idén a vízparti diszkó, a strandot is a kevesebben látogatták. A közeli gersekaráti tavon Sárvíz koktélbárral, tuc-tuc zenével, géplovasokkal – A gersekaráti tó 2009. August 07. 14:11 viszont állítólag jobb évet könyveltek el. „Lehet, tényleg a pénztelenség lehet az oka, hogy inkább oda mentek, mert ott nincs belépőjegy. Viszont itt nem kell egész nap a jetskizőket hallgatni.” Horgászok sincsenek sokan: idén nem is telepítettek halakat.
A mélyben ma is ott áll a Bogrács patak fahídja
„Döröskének a tó egyrészt jó, másrészt átkok” - ecseteli egy idősebb helybéli - a tavat ugyanis annak idején a község szívében építették ki. Régebben öt szőlőhegy volt, kettőhöz elvágták a tóval az utat, az ottani pincék tönkrementek. „Olyan mély ott középen a víz, hogy még mindig bent áll a fahíd, amikor felduzzasztották a Bogrács patakot, benne hagyták… Itt a völgyben volt a falunak a foci, röplabda és kézilabda pályája. Nem visszafejlődés ez? Persze van egy tó. És? Ha nincs tó… akkor van más… olyan gyönyörű völgy volt ez, tavasszal telis tele gólyahírrel. Mindig ott játszottunk lent a hídon.”
Még egy utolsót strandolunk
A szikrázó napsütés ellenére utunk során nyaralókkal, hátizsákos turistával nem találkozunk. A szezonon túl vagyunk, a stand is kihalt. Egy-két helybéli sörözget a büfében.
Mi úsztunk egyet, a víz kint a part szélén még erősen hínáros (állítólag egész nyáron küzdöttek vele, gereblyével szedegették naponta), a mélyebb részeken viszont isteni. És a hajunk sem lett mocsárszagú. Ráadásul valami tüneményes virág-erdő sárgálik a vizen a part mentén. Mesélik a büfében is: megyeszerte a legtisztább vízű tó ez. A stand pálmafái közül már csupán egy díszeleg a homokban, pár nap és ez is megy a többiekkel a szombathelyi MSH-ba, telelni.
Ami marad utánuk: a bájos falu és a végtelen nyugalom.
