Ez bűnszervezetben elkövetett zsarolás és politikai lejáratás - Szakály Gábor közleménye

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A mai napon nyilvánosságra került személyem, és a Fidesz lejáratására kreált zsaroló hangfelvétel bizonyítja, hogy a választási kampány finisében a szocialisták elvesztették a józan eszüket.

A múlt héten az éjszakai órákban, egy ismeretlen személy telefonon megzsarolt azzal, hogy birtokában van egy hangfelvétel, és ,,ha továbbra is a politikában akarok virítani, szedjek össze 2 métert, és a saját érdekemben ne futkározzak sehová." A hívást követően azonnal feljelentést tettem a rendőrségen.

A Népszava által a mai napon nyilvánosságra hozott felvételen szereplő vállalkozó bocsánatkérő nyilatkozatából nyilvánvalóvá vált, hogy az ügy hátterében egy bűnszervezetben elkövetett zsarolás és politikai lejárató kampány áll.

A mai népszavás hangfelvételben foglaltakat visszautasítom, és cáfolom.

A tegnapi hangfelvételről bebizonyosodott, hogy hamisított, hiszen azon nem a Savaria Rehab-Team Kft. dolgozója beszél.

Már csak az a kérdés, hogy ki áll a zsaroló bűnszervezet hátterében. Ennek kiderítése már a nyomozó hatóságok feladata.

Szakály Gábor
önkormányzati képviselő
Szombathely, 2010. szeptember 17.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény