Mivel ez volt az első Budapesten kívüli (szándékosan nem vidéki) X-Faktor koncert, ezért most még ők is egy teljesen új helyzet elé voltak állítva, ami konkrétan azt jelentette, hogy a végleges műsor gyakorlatilag azalatt állt össze, míg az előzenekar játszott.
Persze szó sincs szervezetlenségről, csak a végső simítások és a produkciók sorrendje változott. Ez is azt mutatja, hogy ezek a fiatalok már most igazán profik, mivel élesben így is simán és fennakadások nélkül ment minden.
Már-már hihetetlen, hogy itt a VIP szobában a színpad felett egy emelettel egy laptop előtt dől el az, hogy több ezer ember vajon jól fogja-e érezni magát a következő órákban. Közben a rajongók a szoba két üvegajtaját "ostromolják", próbálnak autogramot szerezni, és a fényképezőgépek is szüntelenül dolgoznak az üvegen keresztül, de pózolásra most még nem nagyon van idő. Egyébként mindannyian nagyon közvetlenek, bárkivel szívesen elbeszélgetnek néhány mondatot, "sztárallűrnek" szerencsére nyoma sincs. Keresztes Ildikóval és egy orvossal egy liftben utazva kiderül, hogy Ildikó sajnos beteg, de ez később a koncert alatt egyáltalán nem érződik. Csabi most is elmondja, hogy a legrosszabb az volt, mikor a testvérével kellett párbajoznia.
A fellépők egy asztal köré csoportosulnak, mindenki beleszólhat hogy mi után mit szeretne énekelni, csak Norbi hiányzik, egyelőre senki nem tudja pontosan hol van, csak annyit hogy úton. A program kezd összeállni, megnyugszik mindenki. Király L. Norbi az utolsó pillanatban esik be, elmondása szerint hosszúra sikerült a karácsonya...
Az előzenekar utolsó számai közben az X-faktoros csapat elindul a színpad mögé vezető lift felé, közben az üvegen keresztül még néhány puszidobás Csabitól a rajongók felé, és most végre azalatt a pár másodperc alatt míg a lift megérkezik néhány póz is belefér. Mindenki eltűnik a liftajtó mögött, lemegyünk - ők nemsokára a színpadra, én pedig a színpad elé fotózni -, hamarosan kezdetét veszi a koncert.