Cseréljék ki a Liszt Ferenc utcanévtáblát – Molnár Miklós író nyílt levele

Tisztelettel kérek minden jóérzésű szombathelyit, hogy Liszt Ferenc 200. születésnapja tájékán restelljük el magunkat egy pillanatra, amiért ilyen koszlott, teljesen olvashatatlan utcanévtábla jelöli városunkban a zeneszerzőről elnevezett utcát a Berzsenyi Könyvtár mögött, a Liszt Ferenc utca 2-es számú épület sarkán.

Az olvashatatlan tábla. Molnár Miklós felvétele
Nyugat.hu

A tábla felújításának és kicserélésének költségeire felajánlom a levelemhez csatolt, a Magyar Nemzet október 15-i számában "Raidingi géniusz" címen megjelent írásom tiszteletdíját.

Molnár Miklós író, Liszt Ferenc utcai lakos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény