Pétervári Tibor, az OMSZ szombathelyi észlelője a Savaria Történelmi Karnevál szervezőinek elmondta, a csapadék a kora délutáni órákra teljesen megszűnik, így ez vélhetően nem fogja érinteni a ma esti felvonulást, és a többi programot sem. A Történelmi Témaparkban a hagyományőrzők rendben elkezdték a programokat. A Kalandparkban pedig vízhatlan sátrak várják a lurkókat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!