Minőségi várostermék - értékelték a karnevált a szervezők

Azt tudták, hogy a Savaria Karneválon több nő fordul meg, mint férfi? Értékelték a szervezők az idei karnevált.

A 2013-assal a tizennegyedik Savaria Karnevált tudhatja maga mögött Szombathely, a szervezők értékelték a rendezvényt péntek este a Claudius Hotelben, számok és statisztikák egyvelegében úszkáltunk.

A régió legnagyobb rendezvénye

Mérei Tamás nyitotta a sajtótájékoztatót, elmondta hogy a Savaria Karnevál (amely méretében a és költségeiben a legnagyobb rendezvény a régióban) 45 millió forintos önkormányzati támogatást kapott, a Nemzeti Kulturális Alaptól 15 millió forintot, a Szerencsejáték Rt-től pedig tízmillió forintot kapott, hogy csak a nagyobb hozzájárulásokat említsék.

Mérei Tamás a Savaria Karneválon
Garai Antal Atom

A 2010-ben alakult kuratórium célja, hogy megőrízze a karnevál értékeit, de a 21-ik századot is belecsempéssze (például ide tartoznak a ledfalak, a facebookos kommunikáció, illetve az okostelefonos alkalmazás). A vizuális megújulás után a jövőben a programokra fektetik a hangsúlyt. Mérei elmondta, hogy sikeres volt a csütörtöki kezdés, a látogatottság stabilan százerezer feletti, a szombat esti tömeg, amely egybeért a Sörtértől, a Borok utcáján át a Rúzsa Magdi koncerten pedig szerinte is bámulatos volt.

A kérdőíves felmérés szerint több nő jár a karneválra, mint férfi

Szommer Ildikó rengeteg statisztikával és számmal készült, ezt lentebb olvashatják rendezett formában. A szervezők készíttettek egy kérdőíves felmérést, amelyben nyolcázan vettek rész, bár a nyolcszáz fő a 130 ezres látogatottsághoz mérve nem biztos, hogy pontos, reprezentatív, de a számok beszédesek.

Karneváli sajtótájékoztató
Nyolcszáz fős felmérés eredményeit ismertették
Mészáros Zsolt

A látogatók nagy része a fesztiváljelleget és a közelséget (művészek, fellépők, katonák s hasonlók feltűnését a tömegben) szeretik a legjobban. Szommer Ildikó elmondta, hogy minőségi várostermék a karnevál, és ezt díjazták is, az összes támogató és együttműködő szervezet átvehetett valamilyen elismerést, ajándékot. Az önkormányzat részéről Tenki Mária vette át az oklevelet, majd elmondta, hogy hét testvérvárosból látogattak el a karneválra, jól érezték magukat, és identitáserősítő a fesztivál a szombathelyiek körében.

Karneváli sajtótájékoztató
Oklevelet vehettek át az együttműködő partnerek
Mészáros Zsolt

Elismerő oklevelet vehettek át a médiapartnerek: Nyugat.hu, Nyugat Rádió, Szombathelyi Médiaközpont, Vaskarika.hu, Alon.hu, Westindex, Frisss fm 97.7, szombathely.hu, Szombathelyi Maraton, DPX Kft, Port.hu, Helyi Érték és a Fidelio Media Kft. Helyi vállalkozók, több Kft és egyesületek kaptak elismerést, a város nagy foglalkoztatói (Jabil, Delphi, BPW, LuK, Epcos) mellett.

A 2013-as karneválon:

- Húsz helyszínen több, mint kétszázötven program volt
- 72 kitelepült vendéglátóegység volt az állandók mellett
- Az öreg város vásárában 180 kézműves árulta portékáit
- A Borok utcájában 38 boros-pálinkás bódé volt
- A Sörtéren 18 kitelepült árus volt
- A Művészetek utcájában 40 képző- és iparművész volt
- Egy helyi vállalkozás 48 alkalmazottja folyamatosan takarított a karnevál helyszínein
- 15 civilszervezet települt ki
- 80 fő önkéntes segítette a munkákat (lelátók, információs pavilonok)
- 34 diák teljesítette a karneválon az 50 órás közösségi szolgálatát, ami 2016 után kötelező az érettségihez
- 45 diákmunkás vett rész a szervezői munkákban (a felvonulások alatt 90 fő)
- Nappal negyven biztonsági ember, esténként pedig ötven fő volt a helyszíneken
- Huszan vonultak ki a Vöröskereszttől, a mentőszolgálat pedig esetkocsikkal kísérte a rendezvényt
- A polgárőrök 54 fővel voltak jelen, a közterületfelügyelet és a rendőrség pedig nagy álománnyal képviseltette magát a karneválon, 24 órás irányítási ponttal (egyféle biztonsági központ volt ez)

Sok diák dolgozott az idei karneválon
Bonyhádi Zoltán

Mit mond a kérdőíves statisztika?

A megkérdezett nyolcszáz emberből:
- hatvan százalék volt szombathelyi, a többi negyven százalékból a legtöbben a dunántúli megyékből érkeztek, nyolc százalékuk pedig Budapestről
- 47 százalék első helyen jelölte meg a vonzerő terén a programokat, második helyen az atmoszféra végzett, harmadik pedig a szórakozás lett
- a látogatók 87 százaléka magánszervezésben jön
- a vendégéjszakák száma emelkedett
- a látogatók 87 százaléka ételre és italra költ, átlagosan négyezer forintot fejenként, 46 százalékuk költ ajándékokra
- a látogatók 54 százaléka nő, 45 százaléka férfi, a maradék egy százalékról nem esett szó
- a törzslátogatók (már legalább nyolc karneválon voltak) a megkérdezettek 56 százalékát teszi ki, a visszatérő karneválózok 41 százalékot, az első karneválozók 3 százalékot értek el


A Nyugat.hu 2013-as Savaria Karneválról készült anyagait - köztük a sajnálatos rendőrségi ügyet is - ide kattintva olvashatja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Az összes fotónk a Karneválról - így láttuk mi 2013-ban

Nyaralt éppen, vagy dolgozott? Ha lemaradt a Karneválról, fotósaink szemén át pótolhatja. Így láttuk mi, esősen, borúsan, de jó hangulatban.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2013