Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Feljelentették a rendőrséget a karneváli akció miatt

Az ügyészségnek 30 napja van eldönteni, hogy indít-e eljárást az akcióban részt vevő rendőrök ellen.

Megérkezett az első feljelentés a karneváli rendőri akció miatt. Úgy tudjuk, hogy egy emailt kapott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, amit az illetékesség miatt továbbítottak a Nyomozó Ügyészségre.

Az ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt rendelt el feljelentéskiegészítést, mivel a feljelentésben írt adatok alapján a bűncselekmény gyanúja önmagában nem volt megállapítható - mondta el Vassné dr. Szele Adrienne a TV2 Tények című műsorának hétfőn. Most az ügyészségnek kell eldönteni, hogy indít-e eljárást az akcióban részt vevő rendőrök ellen, erre 15 napjuk van, ami indokolt esetben újabb 15 nappal meghosszabbítható.

A Rendőrség Savaria Karneválon hét ember előállításával végződött akciójáról a Nyugat.hu is nyilvánosságra hozott egy videót, szemtanuk szerint a rendőri fellépés indokolatlanul volt ennyire erőszakos.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Földön húzott lány és gumibotozás - Videó

Videó is készült a Szombathelyen karneválozó fiatalokra keményen lecsapó rendőrökről, és további részletek.

Bepiszkolták a karnevált - meg mindannyiunkat!

Beszéltünk azokkal, akiket elvittek a rendőrök a Savaria Karneválon. Éljenek át velük együtt egy rendőri rohamot!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2013

Tovább az oldalra