A delta variáns négy jellemző tünete

Az új koronavírus fertőzöttek számának emelkedésében a delta variánsnak óriási szerepe van.

Meg kell barátkoznunk egy új fogalommal is, amit áttöréses fertőzésnek neveznek, ami annyit jelent, hogy a - tapasztalatok szerint - az oltottak is ugyanannyi vírust hordoznak, mint azok, akik egyáltalán nem kaptak oltást. Vagyis az oltottak is képesek átadni a fertőzést, ami ellent mond annak, amit eddig feltételeztek a szakemberek, vagyis annak, hogy az oltottak kevésbé fertőzők – írja az egeszsegkalauz.hu.

A vírus indiai variánsát, azaz a delta variánst 2020 októberében azonosították, majd 2021 márciusában jelölték meg kiemelt kockázatúnak. Azóta folyamatosan növekedett az elemzett mintákban a variáns aránya. India mellett a világ több országában is megjelent ez a variáns - többek között már Magyarországon is.

A delta variáns a B.1.617 kódot kapta, és könnyen fertőz. A mutáció annál a fehérjénél található, melynek segítségével a vírus bekerül az emberi sejtekbe, nagyon leegyszerűsítve, amellyel a sejtekben található receptorokhoz hozzákapcsolódik. A változásoknak köszönhetően a vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat.

Kutatók szerint a delta variáns az eredeti, vuhanitól eltérő tünetekkel jelentkezik. A korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

1. kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti

2. emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés

3. hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

4. feketegomba-fertőzés

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19