A koronavírus velünk marad

Másfél éve éljük a koronavírus-pandémia mindennapjait, viszont úgy tűnik nem ez az első.

Az 1889-es orosz influenzajárvány egy hipotézis szerint nem influenza, hanem koronavírus volt a MedicalXpress cikke szerint, amit az Infostart idéz. Az OC-43 névre keresztelt törzs az első kitörést követő négy-öt évben négy-öt hullámban tért még vissza, majd úgy tűnt, eltűnt. A valóságban ma is jelen van a világon, de megközelítőleg sem okoz olyan súlyos megbetegedéseket, mint azt annak idején tette.

Az új koronavírussal dolgozó kutatók az elmúlt néhány hónapban arra a következtetésre jutottak, hogy a SARS-CoV-2 sem fog már eltűnni teljesen a föld színéről: sem a természetesen szerzett immunitás, sem a védőoltások nem tudják megakadályozni terjedését.

A vakcinák szerepe nagyon nagy – írja a lap - : képesek a terjedés ütemét csökkenteni, de teljesen nem zárják ki azt. Már a delta változat megjelenését megelőzően is voltak olyanok, akik két oltás felvételét követően kapták el a betegséget, és már akkor kiderült az is, hogy tovább is adhatják azt.

A delta ellen valamivel kevésbé hatékony oltások miatt ennek eshetősége most nőtt. Az immunitás ráadásul nem örökké tart, mindezek által a nyájimmunitás elérhetetlen céllá vált. Valószínű, hogy a koronavírus endémiássá válva marad velünk.

Más, embereket is megfertőző koronavírusok 3-6 évente képesek valakit megfertőzni: ez azt jelenti, hogy az emberek harmada-hatoda fertőződhet meg évente a vírussal, ami ijesztően magas számnak tűnhet, de a valóságban nem az.

A súlyos megbetegedéssel szembeni védettség ugyanis jelenlegi ismereteink szerint megmarad hosszú idővel az oltás felvételét követően is, ráadásul nem érzékeny a variánsokra. Más koronavírusok esetében is tünetmentesek vagy igen enyhék a megfertőződések, és megvan minden okunk arra, hogy bízhassunk abban, ez így lesz az új koronavírussal is.

Az, hogy milyen lesz az élet a koronavírussal, az országonként változó, mivel jelentős mértékben függ az átoltottsági aránytól és a természetesen megfertőződöttek számától. A magasan átoltott országokban a legtöbb embernek lesz valamiféle immunitása, esetükben egy megfertőződés sem lesz súlyos, idővel pedig egész a tünetmentesig szelídülhet a vírus hatása.

Ahol azonban kevés volt a fertőzött, ott még magas átoltottság mellett is sokan maradhatnak fogékonyak. A nyitás ezekben az országokban nagy fertőzöttszámokkal járhat - a nyitás kérdése pedig sosem könnyű, ha túl hamar következik be, nem lesznek elegen beoltva, ha túl későn, akkor pedig lehet, hogy a hamar oltottak védettsége csökkenni kezd.

Az orosz influenzajárványból azt a következtetést kell levonnunk, hogy a legtöbb ország valószínűleg túl van a járvány nehezén, de a világon élő, a vírusnak még kitett embereket is meg kell védenünk oltásokkal. A vakcinák szerepe nem az lesz, hogy a fertőzést teljes mértékben megelőzzék: a súlyos megbetegedés ellen nyújtanak védelmet, ezért kell azokat a lehető legtöbb emberhez eljuttatni – írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19