A Volán nem hagyja annyiban, hogy nem az övék lett a szombathelyi helyijárat

A cég szerint szabályos pályázatot adtak be, és jogi útra terelik a kérdést.

Lapunk elsőként számolt be arról, hogy Szombathelyen nagy változások jönnek a tömegközlekedésben.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A város helyijárat-működtetésére két cég adott be pályázatot, Megvan, ki az ellenfele a Volánnak a szombathelyi helyijáratok működtetéséért 2021. June 08. 10:02 és – némi meglepetésre – a városvezetés az osztrák-magyar tulajdonban lévő Blaguss Agora Hungary Kft.-t hirdette ki győztesként, Bebukta a Volán Szombathelyt – Januártól a Blaguss fogja üzemeltetni a helyijáratokat 2021. June 18. 19:19 mondván, a Volánbusz pályázata érvénytelen volt.

Azóta már aláírták a szerződést, „Elhoztuk a 21. századot” – Bemutatták, milyen buszok járnak Szombathelyen január 1-től 2021. June 30. 11:20 és bemutatták azt a Mercedes buszt is, amelyek jövő januárban állnak munkába Szombathelyen.

Azt már sejteni lehetett, hogy a váltás nem lesz egyszerű, és ezt igazolja a Volánbusz lapunknak elküldött közleménye.

Ebben többek között az áll, hogy a cég szabályos pályázatot adott be a valós költségeket fedező számokkal, így jogi eszközökkel kívánnak érvényt szerezni álláspontjuknak.

Hogy ez pontosan mit is jelent, arra nem tér ki a dokumentum, de benne van a pakliban, hogy bírósági ügy lesz belőle.

Figyelemre méltó az a mondat is, mely szerint a vállalat a jövőben is számít munkavállalóira. Ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, hogy a Blagussnak nem lesz könnyű sofőröket keresnie a helyijáratos vonalra.

A történtek után azt is borítékolni lehet, hogy a Volánbusz nem lesz engedékeny az elmaradt tartozások ügyében, és igyekszik a legtöbb pénzt bevasalni a városból, ami újabb 100 millió forintokat jelent az amúgy is gyenge lábakon álló szombathelyi költségvetésnek.


A Volánbusz sajtóközleménye

A Volánbusz szabályos pályázatot nyújtott be Szombathelyen

A Volánbusz vitatja a szombathelyi önkormányzat helyi közlekedési szolgáltatóváltásra vonatkozó döntését, és minden rendelkezésre álló jogi eszközt felhasznál, hogy érvényt szerezzen álláspontjának. A társaság továbbra is utasai színvonalas kiszolgálását, a személyszállítási feladatok hatályos közszolgáltatási szerződésnek megfelelő ellátását tartja szem előtt.

Szombathely Megyei Jogú Város - mint a helyi személyszállítási közszolgáltatás megrendelője - a feladat odaítélése érdekében lefolytatott eljárása során érvénytelenné nyilvánította a Volánbusz által benyújtott pályázatot. A Volánbusz vitatja az eljárás eredményét is meghatározó önkormányzati döntést. A közlekedési társaság szabályos, a valós költségekre fedezetet nyújtó pályázatot adott be, és mivel megítélése szerint a kihirdetett eredmény a pályázati felhívásban foglaltakra, a jogszabályi környezetre, valamint a benyújtott ajánlatok tartalmára tekintettel jogszerűségi aggályokat vet fel, a rendelkezésére álló jogi eszközökkel kíván érvényt szerezni álláspontjának.

A közlekedési vállalat a jelenleg érvényes és hatályos közszolgáltatási szerződése lejártáig átlátható működés mellett a korábban megszokott, szerződésszerű módon, a szolgáltatás folyamatosságára és az utasok biztonságára vonatkozó követelményeknek továbbra is megfelelve szállítja utasait, és biztosítja Szombathelyen a helyi személyszállítási közszolgáltatást.

A Volánbusz természetesen a jövőben is számít munkavállalóira, valamennyiük számára stabil, kiszámítható munkahelyet biztosít, hiszen a nagy tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező kollégák megőrzése kiemelten fontos a társaság számára. A Volánbusz a megyeszékhely helyi közlekedésében 226 ezer járaton 7,6 millió utast szállít évente az önkormányzat által előírt követelményeknek megfelelően. Az elmúlt év novemberében jelentősen fiatalodott a járműállomány, hiszen 7 új, környezetkímélő Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz állt forgalomba, ami a csuklós járművek 60 százalékának cseréjét jelentette. 2021. június elején pedig három új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz érkezett a megye helyközi vonalaira, amelyet további járműfejlesztések követnek a közeljövőben.

Budapest, 2021. július 2.

A Volánbusz közleményére a városi önkormányzat közleményben válaszolt A szombathelyi önkormányzat nem érti a Volánbusz fenyegetőzését 2021. July 02. 13:11

Közlemény

Szombathely MJV Önkormányzata értetlenül áll a VOLÁNBUSZ Zrt. 2021. július 2-án kiadott sajtóközleményére, melyben a társaság vitatja Szombathely MJV Közgyűlésének döntését, mi szerint a helyi személyszállítási közszolgáltatásra benyújtott pályázatát érvénytelennek nyilvánította.

Meglepő, hogy bár álláspontjukat az illetékes Bizottságok és a Közgyűlés előtt is kifejthették volna, ezzel a lehetőséggel nem éltek.

Tájékoztatásul közöljük, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. a helyi személyszállítási közszolgáltatással kapcsolatos pályázati feltételeket írásos nyilatkozatban fogadta el, a benyújtási határidőt kérésükre módosította és hosszabbította meg Szombathely MJV Önkormányzata.

A VOLÁNBUSZ Zrt. által benyújtott pályázat 4 pontban sem tekinthető érvényesnek: a buszpark egységes megjelenése tekintetében, a viszonylatszámot feltüntető táblák tekintetében, az autóbuszon történő reklámelhelyezésre és a hasznos kilométer-kibocsájtás ellentételezésre vonatkozóan.

A VOLÁNBUSZ Zrt. ajánlatában – a pályázati felhívásban foglaltakkal szemben – például ellentételezési előlegre tett ajánlatot.

A fentieken túl a VOLÁNBUSZ Zrt. által beadott pályázat szerint a társaság közel százmillió forinttal több pénzért vállalta volna a helyi személyszállítási közszolgáltatást, mint a nyertes Blaguss Agora Hungary Kft.

Szombathely MJV Önkormányzata ezen sajtóközleményben is elutasítja az eljárás eredményét is meghatározó önkormányzati döntést vitatását a VOLÁNBUSZ Zrt. részéről.

Szombathely MJV Önkormányzatának a helyi személyszállítási közszolgáltatással kapcsolatos pályázat kiírásakor is az volt a határozott célja, hogy az utasok 2022. január 1-től modernebb, utasbarát, minőségibb és a 21. kritériumoknak megfelelő közösségi közlekedést használhassanak. Ezen célunk nem változott, ennek szellemében fogadta el egyhangúlag a Közgyűlés a Blaguss Agora Hungary Kft. pályázatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság