Az aláírásgyűjtést Nemény András polgármester jelentette be kedd délután, a városvezetés évértékelő és évindító sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az a cél, hogy a szombathelyiek a tudatában legyenek, mennyi pénzt vesztett el a város a járvány és a kormányzati elvonások miatt, és hogy erről ki is fejthessék a véleményüket.
Az akciót a hónap végén hirdetik meg, akkor ismertetik a részleteket is. De az már világos, hogy a kérdés első felében szerepel az az összeg, amit kompenzációként szeretne megkapni a város, a második felében pedig azt is megfogalmazzák, hogy azt a pénzt mire szeretnék fordítani.
Az aláírásgyűjtést nem az önkormányzat kezdeményezi, ilyet nem is tehet, a közgyűlésben többséget alkotó Éljen Szombathely-frakció szervezi meg, de - ahogyan azt Nemény András kijelentette - a városvezetés is mellé áll majd.
Egy kérdésre Horváth Attila alpolgármester kifejtette, ahhoz, hogy a város működőképessége az idén is megmaradjon, az az 1,4 milliárd forint kellene, amit a fideszes vezetésű városok 2020 decemberében már megkaptak Még egyszer a kompenzációról - Melyik város mennyi pénzt kapott? 2021. May 12. 06:59 . Ha a tervezett fejlesztéseket is meg akarják valósítani, akkor 3,4 milliárd forint kompenzáció kell, ez az elvonások és a bevétel-kiesések összesítéséből „Szombathely mostantól a saját kezébe veszi a sorsát” 2021. May 07. 11:22 jött ki, de ebben az összegben néhány tétel nem is szerepel, az önkormányzati cégeket érintő kiesések sincsenek benne.
A polgármester hozzátette, ez az aláírásgyűjtés egy politikai akció, nyomásgyakorlásnak szánják, a részleteket a hónap végén ismertetik.
Sikerek és elmaradt tervek
A közel egy órás sajtótájékoztatót egyébként a költségvetés helyzete uralta, ami logikus is abból a szempontból, hogy mindenhez pénz kell. Nemény András az elején kifejtette, hogy olyan sikereket könyvelhetnek el, amelyekhez nem kellettek komoly összegek. Ilyen az, hogy most Szombathelyen van
a legfiatalabb és legmodernebb buszflotta
Indulásra kész a Blaguss szombathelyi flottája
2021.
December
30.
20:24
, hogy sikerült fejleszteni az iparterületet, hogy sikeres lett a közösségi bérlakásrendszer, hogy elindul az óvodai életpálya-modell.
A költségesebb ügyek csúsznak, mint például az útfelújítások, Nemény azt mondta, ebben
az uniós TOP-program
45 milliárd forint uniós támogatás érkezik Vas megyébe a következő hét évben
2021.
November
19.
13:18
segíthet, onnan 8 milliárd forintot szánnak erre a célra. A polgármester azt is kiemelte, hogy az elvonások mellett a kormány 900 millióval támogatta az útfejlesztéseket és 300 millióval
a zanati kerékpárút
Most már biztos: végéhez közeledik a kalandos történet, megépül a zanati kerékpárút
2022.
January
04.
15:59
megépítését.
Nemény szerint a tavalyi év a küzdelemről és a harcról szólt, alapvetően sikeresek voltak, hiszen megmaradt a város működőképessége. Azt is megjegyezte, hogy a hozzájuk érkezett visszajelzések alapján a szombathelyiek bíznak a városvezetésben, és pozitív a megítélésük.
Ingatlaneladások nélkül gond lenne
A rossz zsaru szerepét Horváth Attila költségvetésért felelős alpolgármester játszotta el, aki mondanivalóját számokkal támasztotta alá. Szombathely 2020-ban 31 milliárdból gazdálkodott, 2021-ben viszont már csak 28 milliárdból. Ami az építőanyagárak növekedése miatt arányaiban eltolódott, és a működési költségekben 15 százalékos csökkenést jelent. Ha ezt lefordítjuk az önkormányzati alkalmazottakra, akkor mintegy 200-250 alkalmazottat kellett volna elbocsátani ahhoz, hogy ezt a 15 százalékot megtakarítsák.
De az önkormányzat nem küldött el embereket, fegyelmezett gazdálkodással és az iparterületi ingatlanok értékesítésévek sikerült megőrizni a város működőképességét. Az iparűzési adóból 2020-ban 10 milliárd forint jött be, tavaly 8,2 és 8,5 milliárd között, ez csak később derül ki pontosan. Közben viszont emelkedik a szolidaritási adó.
Horváth Attila kiemelte, hogy Szombathely a magas adóerő-képessége miatt tavaly 2,5 milliárd forint
szolidaritási adót fizetett
Három év alatt közel 13 milliárd forint kieséssel kell számolnia a szombathelyi önkormányzatnak
2021.
November
25.
15:56
, majd utána erre a magas adóerő-képességre hivatkozva utasították el a kompenzációról szóló kérelmét. Vagyis, duplán büntették a várost - mondta.
Az alpolgármester levonta a tanulságot, ő már nem kér segítséget a kormánytól, bőven elég, ha a kormány nem bünteti a várost. Kijelentette, Szombathely működőképessége stabil, az viszont nem látszik, lesznek-e források a fejlesztésekre.
Idén már lesz karnevál
László Győző alpolgármester a saját területéről kiemelte, hogy az egészségügy és a szociális ellátási rendszer működött és működik. Túl van az első teljes évén az
új orvosi ügyelet
Szilveszter napján, 16 órakor nyílik meg az új szombathelyi orvosi ügyelet
2020.
December
27.
07:22
, amivel szintén nem voltak problémák. Az orvosi életpálya-modellnek köszönhetően sikerült betölteni két, korábban hosszú ideig betöltetlen gyermekorvosi praxist, nyolc óvoda energetikai felújítása fejeződött be.
Horváth Soma alpolgármester a járdák, buszöblök felújítását emelte ki, és azt, hogy új buszok járnak a városban a szolgáltatóváltást követően. Sikeresnek ítélte a város tisztasági helyzetét is, és bejelentette, ha lesznek források, az idén bővítik a köztisztasági gépparkot is. Folytatják az "Érezd Szombathelyt" és a "Nyitott városháza" programokat is.
A sajttájékoztató végén még megtudtuk, a városvezetés arra készül, hogy az idén megrendezik a Savaria Történelmi Karnevált.