Mire jó a mozik háborúja?

A Savaria mozi, monopolhelyzetét kihasználva, egy pöffeszkedő, nagyképű cég, úgy tűnik már lassan csak volt. Nem csoda, minden újság őket hirdette egy kis alamizsnáért. Mert a reklámújságokat meg kell tölteni tartalommal: értsd a sekélyes filmek sekélyes ajánlóival. Most egy kis harcra kényszerül, jön a piacgazdasági pluralizmus. Ha ez normálisan működne, mi, nézők egy kicsit nyernénk rajta. (Lásd szórakozóhelyek egymást túllicitelő akciói.) De a választás lehet, sőt sajnos valószínű egy év múlva megszűnik. Filmkínálat: a Savariát nem kellene ellentétbe állítani a plazaval, mintha az előbbiben nem ugyanazt az amerikai szennyet vetítették volna, mint amit a plazaban fognak. (7 éve a Kisteremben,ami a kultúrát kellett volna szolgálja, beültünk a Rózsaszín flamingókra. Gondoltam egy John Waters filmgroteszk lesz, helyette hardpornót vetítettek. Pedig abban az időben sok értékes film is ment, olyan is, ami az Örökmozgóban nem. Lényeg: a Kisteremben ! Ma már elvétve látható szerzői film. Kérdés: a sok szemétre nem mi vagyunk-e a vevők? Ha értékre vágysz: irány az Örökmozgó, ennyire egyszerű. hallgato_KUKAC_nexus_PONT_hu Szombathely
A Savaria mozi, monopolhelyzetét kihasználva, egy pöffeszkedő, nagyképű cég, úgy tűnik már lassan csak volt. Nem csoda, minden újság őket hirdette egy kis alamizsnáért. Mert a reklámújságokat meg kell tölteni tartalommal: értsd a sekélyes filmek sekélyes ajánlóival. Most egy kis harcra kényszerül, jön a piacgazdasági pluralizmus. Ha ez normálisan működne, mi, nézők egy kicsit nyernénk rajta. (Lásd szórakozóhelyek egymást túllicitelő akciói.) De a választás lehet, sőt sajnos valószínű egy év múlva megszűnik. Filmkínálat: a Savariát nem kellene ellentétbe állítani a plazaval, mintha az előbbiben nem ugyanazt az amerikai szennyet vetítették volna, mint amit a plazaban fognak. (7 éve a Kisteremben,ami a kultúrát kellett volna szolgálja, beültünk a Rózsaszín flamingókra. Gondoltam egy John Waters filmgroteszk lesz, helyette hardpornót vetítettek. Pedig abban az időben sok értékes film is ment, olyan is, ami az Örökmozgóban nem. Lényeg: a Kisteremben ! Ma már elvétve látható szerzői film. Kérdés: a sok szemétre nem mi vagyunk-e a vevők? Ha értékre vágysz: irány az Örökmozgó, ennyire egyszerű.

hallgato_KUKAC_nexus_PONT_hu
Szombathely

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény