Győzelemre fel!

Nagyon jól esik lapotokat olvasni a vilaghálón. Bűszkeséggel tőlt el, hogy Vas megye a legkormánypartibb megye az országban.

Orbán Viktor miniszterelnök az elkövetkező napokban a legnehezebb kűzdelem előtt áll. Támogassuk őt, hiszen a szocialisták már a kapuban állnak! Szinte hihetetlen, hogy a Szocialista Párt egyáltalán szóba került a választásokon, én személy szerint azt hittem, hogy ezt a pártot már nem tamogatják, hiszen a szocialista fejezet 1998-ban úgy tűnt el örökre lezarult.

Sajnos vannak az idősebb generacóió tagjai között olyanok, akiket megnyomorított az elmúlt 50 év, és nem képesek tisztan látni. A gyermekeikre azért gondolhattak volna, mikor elmentek szavazni. Nem baj, mi Vas megyében erősek voltunk és a
Miniszterelnök tegnapi beszéde a Kossuth téren biztosan meggyőzte azokat az embereket, akik bizonytalanok voltak az ország jővőjet illetoen.

Isten segítségével győzni fog a józan ész és a Nemzet Április 21-én, és a Miniszterelnök folytatni tudja meg kezdett munkáját!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény