Hali - Mentsük, ami még menthető!

A hozzászólásomat azért írtam, mert a Győr elleni csere esetén csak egy pontot vontak le a csapattól, az átigazolási időszakban pedig sikerült olyan csapatot összehozni az ügyvezető úrnak és a szakmai igazgató úrnak, hogy idegenben egyszer sem sikerült nyerni. Szeretném a két edző nevét úgy megemlíteni, hogy nagyban bűnösök abban hogy a csapat nem tudott az élvonalban maradni./Keszei Ferenc és Nagy Mihály a nem dolgozó edzők kategóriája/ Az őszi csapat szórakoztatásáról pedig csak annyit, hogy Filipovics többször ki volt állítva, a Preisinger esett-kelt a pályán, a Selymes hatszor játszott tizennyolc meccs alatt, a brazilok éjjel nappal részegek voltak. És említsük meg Szegner úr igen gondosan előkészitett akcióját, a csőd elkerülését. Méghogy a százhúszmillió forint nem büncselekmény, csak rossz gazdálkodás? Kérdezem én, akkor bárki ott ülhetne a Szegner székében, és ha szarul gazdálkodik, és még jól is jár utánna fusson amerre lát.

Kérek mindenkit hogy a Haladásért alakítsunk egyletet, és mentsük, ami még menthető. A szombathelyi srácokkal és a Haliért kötödő vezetőkkel.

Csocsesz

Vonatkozó cikkünk: Az év legpechesebb csapata

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény