István a király -Olvasói levél-

Az első, amit mondani szeretnék:
végre egy médium, ahol őszintén leírták - még ha nehéz is szembenézni a ténnyel - a rockopera előadás botrányosra sikeredett! (Nem értettem, hogy pl. a Vas Népe miért "tusolta el" ezt?!)

A második: én csak a rockoperára mentem ki, ezért csak erről mondok véleményt. A jegyirodában érzékelhető volt, mekkora izgalom és várakozás előzte meg az előadást. A dugó még csak rendben volt, a porfelhőt is "lenyeltük", a két és fél órás csúszás már a tűréshatárt súrolta, de éppen azért kibírtuk, mert ez az "István a király", amit nagyon szeretünk, amire nagyunk vártunk. (És így legalább a Lord koncertet élvezhettük is.) Mindezek után a csalódás ritka nagy volt. Ahelyett, hogy mindennek elmondanám a szervezőket, azt kívánom nekik, hogy a "reklám", amit csináltak ezzel maguknak, okozzon csak annyi fejtörést nekik, mint amilyen fájdalmat a rossz előadás okozott a türelmes, lelkes, ünnepelni vágyó közönségnek.

Reméljük valaki gondoskodik majd erkölcsi kárpótlásról!!! Köszönjük.

adrika_KUKAC_gmx_PONT_at

Vonatkozó cikk:
Félresikerült rock-ünnepély

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény