Itt a hétfő, így ismét közölte az operatív törzs az elmúlt három nap összesített adatait. A beoltottak száma 5 924 063 lett, közülük 5 700 021-en már a második oltásukat is megkapták, 997 ezren pedig már a harmadikat is.
Az elmúlt három nap összesen 3274 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 402 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 791 998 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 13 989 főre emelkedett.
908 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen – írják a hivatalos tájékoztató oldalon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!