Gyilkos is lehet - olvasói levél


kedves Németh Miklós!

Nem is kérdezett butaságot. Néhány gyilkos ugyanis szeretné felhívni magára a figyelmet, élvezi a stressz által kiváltott izgalmat, újra átéli a gyilkolás közben átélt kéjt. Ezért bizony elmehet tanúskodni is, vagy ott jár a nyomozók közelében. Gondolom már hallotta: a tettes visszatér a tett helyszínére. Ez nem véletlen.

Tehát Tánczos attól még nyugodtan lehet gyilkos, hogy elment tanúskodni. Kicsit többet kotyogott, mint kellett volna.

Talán az a baj, hogy olyanok nyilatkoznak ebben az ügyben Tánczos ártatlanságáról, akik elbeszélésekre hagyatkoznak, vagy a feje alapján ítélik meg.

Megkérdezném: Tánczos poénból beszélt rabtársának a gyilkosságról? Mert a börtönben is összezavarodott? Vagy az is csak kitaláció, elterelés?

Üdvözlettel:

Gábor

Gábor
gabo63_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Tánczos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény